A holodomor / Éhínség

A holodomor / Éhínség
kinopoisk.ru

Az ukrán nemzet és az emberiség ellen elkövetett megbocsáthatatlan bűnnek nyilvánította a holodomor-t, az 1932–33-as ukrajnai éhínséget az Európai Parlament. A csütörtöki plenáris ülésen elfogadott állásfoglalás felszólítja a Szovjetunió utódállamait, teljes mértékben nyissák meg levéltáraikat a tragédia okainak és következményeinek kivizsgálására.

A néppártiak, a szocialisták, a liberálisok, a zöldek és a Nemzetek Európájáért képviselőcsoport által közösen beterjesztett, csütörtökön, kézfelemeléssel elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők elítélik, és megbocsáthatatlan bűnnek nyilvánítják az ukrán parasztság ellen 1932-33-ban elkövetett, tömeges megsemmisítéssel és az emberi jogok megsértésével járó holodomort.
A 30-as évek elején a mezőgazdaság kollektivizálása és a szovjet hatóságok által erőltetett gyors iparosítás miatt súlyos élelmiszerhiány alakult ki Ukrajnában.

Az EP állásfoglalásában részvétét fejezi ki a 75 évvel ezelőtti ukrajnai éhínség miatt. A képviselők felszólítják a Szovjetunió utódállamait, hogy teljes mértékben nyissák meg levéltáraikat a tragédia valamennyi okának és következményének feltárására és teljes körű kivizsgálására.

A közös állásfoglalást még Bronislaw Geremek, az EP nyáron elhunyt lengyel liberális képviselője kezdeményezte.

Az Orosz Federációban éppen betiltották Az éhínség (ukránul Голод, Holod) című filmet, arra hivatkozva, hogy sérti az nézők érzékeny lelkületét… Az orosz kulturális minisztérium szerint a provokatív és sokkoló képekkel volt a gond, de nem ez volt a fő indok.

A filmet Tatyana Sorokina rendezte. Az ötlet szerzője Maxim Kurnikov újságíró , a forgatókönyvet Alekszandr Arhangelszkij írta . A Golod költségvetése ötmillió rubel volt, amelyet közösségi finanszírozás útján gyűjtöttek össze (összesen körülbelül kétezer ember küldött pénzt). A forgatás Oroszország különböző városaiban és falvaiban, valamint Franciaországban, Nagy-Britanniában és az USA-ban zajlott

A közösségi finanszírozásból született filmnek már a forgatása sem volt egyszerű, hiszen a stáb különböző tagjait a munkák során többször is kihallgatták, jó eséllyel azért, hogy kiderüljön: vajon mit és hogyan mesélnek majd el a történteket lezáró segítségnyújtásról, amit főként Herbert Hoover amerikai elnök által létrehozott American Relief Administration vállalt magára.


Golod 33 A holodomor / ÉhínségAz alábbiakban Olekszandr Jancsuk 1991-es drámafilmjét is megnézhetik, mely szintén az ukrajnai holodomori éhínségről szól, ez a film Vaszil Barka  A sárga herceg című regénye alapján készült. A film a hatgyermekes Katrannyk család életén keresztül meséli el a történetet. A film önkéntes alapon készült. A film fő producere a kárpátaljai „Lisbank” bank volt, amely a kölcsönzési bevételből részesült. Az elkészült film megtekintése után azonban a producerek annyira meghatódtak, hogy úgy döntöttek, nem kérik részüket a bevételből, és ragaszkodtak ahhoz, hogy minél többen lássák a filmet.