A cárok magyar udvari festője, Zichy Mihály

Erotikus tárgyú rajzokat is készített

195 éve született Zicsi és zajki Zichy Mihály József Imre (oroszul: Михаил Александрович Зичи) (Zala, 1827. október 14. – Szentpétervár, 1906. március 1.) festő, grafikus, az illusztrálás és a magyar romantikus festészet kiemelkedő alakja és úttörője.

Pesten Marastoni Jakabnál, Bécsben Waldmüllernél tanult. A cárok udvari festője, húszéves korától – néhány éves párizsi és rövid hazai megszakítással – haláláig, negyvenkilenc évig dolgozott Oroszországban.

1847-ben ajánlással Szentpétervárra került, és a cár egyik rokonának rajztanára lett. 1849-ben festette meg Batthyány Lajos arcképét. 1850-től retusőr volt egy fotóműteremben. Közben ceruzarajzai, akvarelljei, portréi születtek.

1853-ban az orosz cár megrendelésére egy gatcsinai vadászatról rajzsorozatot készített, és ezzel elnyerte az udvari művész címet. 1868-ban készült el Autodafé című festménye a spanyol inkvizíció borzalmairól.

1874-től Párizsban élt. Deák Ferenc halála után megbízták az Erzsébet királyné koszorút helyez Deák ravatalára című kép megfestésével. A párizsi világkiállításra 1878-ban festett A rombolás géniuszának diadala című háborúellenes festményét kicenzúrázták a kiállításról. 1881-ben visszatért Szentpétervárra, és főleg illusztrálással foglalkozott: Madách Imre: Az ember tragédiája, Arany János: Balladák. Petőfi, Lermontov, Gogol, Puskin-illusztrációk; Rusztaveli: A párducbőrös lovag.

A cári udvarban – belső használatra – erotikus tárgyú rajzokat is készített (Zichy Mihály: Erato; Corvina, 1989).

Zichy Mihályt „nemzeti festőjükként” tisztelik a grúzok, mivel ő illusztrálta Sota Rusztaveli középkori művét, a grúz nemzeti eposznak tekintett, A párducbőrös lovag című verses elbeszélést. Illusztrációi jelentős hatással voltak a grúz művészekre is. Tbilisziben köztéri szobra van és utca is viseli a nevét.

Zalában a Zichy Mihály Emlékház őrzi emlékét. A gyűjtemény megőrzésében nagy szerepe volt Zichy Mihály leszármazottainak, köztük Csicsery-Rónay Istvánnak, a festőművész dédunokájának.