Örmény családból származott, nagyapja az örmény népirtás egyik szenvedő áldozata volt, apját pedig menekülés közben valaki beemelte egy szekérbe, így menekült meg a török mészárlás elől.
Agárdy Gábor a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. Ikonfestőként is ismert volt, négy kiállítással lépett közönség elé. Munkái többek között megtalálhatók a Pannonhalmi Apátságban és a Vatikánban is.
1937-től 1941-ig a Szegedi Városi Színház, 1942 és 1952 között a Miskolci Nemzeti Színház, majd 1955-ig a Budapesti Operettszínház, később a budapesti Petőfi Színház, végül 1964-től 1985-ig a Nemzeti Színház tagja volt, amely 1989-ben örökös tagjának választotta.
Agárdy 2005 szeptemberében került kórházba egy színpadi baleset következtében kialakult szövődmény miatt, ahonnan már nem térhetett haza. Hosszan tartó betegség után, 2006. január 19-én, 83 éves korában érte a halál.
Kapcsolódó: