https://youtu.be/Pa5Dwwqlw9k

100 éve született Göncz Árpád

100 éve született Göncz Árpád József Attila-díjas magyar író, műfordító és államférfi, a Magyar Köztársaság elnöke 1990 és 2000 között. Hiteles ember volt. Szerény. Nagy tudású. Nekem személyesen is alkalmam volt találkozni vele egy nemzetközi könyvkiállításon, ahol a szlovákiai magyar kiadók termésének legjavát mutattuk be. Érdeklődése, figyelme komoly és őszinte volt. Óvnunk és tisztelnünk kellene a hozzá hasonlókat, akik az egyetemes és haladó értékek, az emberség képviselői és tántoríthatatlan követői.

_____________

Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de az 1963-as amnesztiával kiszabadulhatott a fogva tartásból. A II. világháború után és az 1956-os forradalom idején a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a rendszerváltás idején a Szabad Demokraták Szövetsége politikusa. 1990-ben tagja lett a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlésnek, amelynek első elnökévé választották. Pozíciójából adódóan betöltötte az ideiglenes köztársasági elnöki tisztséget, majd augusztusban a harmadik Magyar Köztársaság első elnökévé választották, mely tisztségét 2000-ig viselte.

Fordítói tevékenységének legismertebb eredménye J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című regénye nagy részének magyarra fordítása. A művet három kötetben első ízben 1981-ben adták ki magyarul.

„Mi a fordító? Mesterember. Rendelésre dolgozik, nem maga választja sem az anyagát, sem a formát. Művének tartalma, funkciója meghatározott. Mesterember. De végül is, mesterember volt Magister Sebastianus, a mi M. S. mesterünk is.”

A Göncz Árpád Alapítvány, együttműködve a csatlakozó intézményekkel, önkormányzatokkal széles körben emlékezik meg névadója életéről, munkásságáról.

Az évfordulóra a Magyar Posta emlékbélyeget ad ki, a fővárosban szabadtéri életút-kiállítás nyílik, szobrainál megemlékezéseket tartanak, koncertek, filmvetítések, kerekasztal-beszélgetések, felolvasóestek sora eleveníti fel majd Göncz Árpád emlékét.

Utolsó interjúját érdemes újra megtekinteni (a nyílra kattintva elindul, nem üres!):

Kiemelt kép: 1990. augusztus 3-án iktatták be Göncz Árpád író-műfordítót, a Kisgazdapárt korábbi, az SZDSZ aktuális politikusát a III. Magyar Köztársaság köztársasági elnöki tisztségébe. 

Kapcsolódó:

Mitől népszerű egy politikus? Göncz Árpád harminc éve

További hasonló témájú videók