Elhunyt a koloratúra királynője, Edita Gruberová

ALammermoori Lucia című előadásban 2019-ben (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

74 éves korában elhunyt a „Szlovák Fülemüle” becenéven is emlegetett, világhírű szoprán énekesnő, Edita Gruberová, a koloratúra királynője. Pozsonyban született, édesanyja magyar, édesapja felvidéki német családból származott. Az énekesnő Csehszlovákia szovjet megszállásakor úgy látta, pályájának kiteljesedése nem képzelhető el sem Pozsonyban, sem Prágában.

„Nem vágytam nemzetközi karrierre, csak dolgozni akartam, és a szerencse is mellém szegődött” – hangsúlyozta.

1970-ben Bécsben A varázsfuvola Éj királynőjeként debütált a Bécsi Állami Operaházban.

Különösen stabil és egészen fiatalon lefektetett technikai alapokra építette pályáját, amelyet mindvégig a tudatosság jellemzett.

Mindez világkarriert és egyedülállóan hosszú távú énekesi kiteljesedést eredményezett. Gruberová bejárta a leghíresebb nemzetközi színpadokat, idővel a belcanto műfaj koronázatlan királynőként emlegetették.

2019-ben, 72 éves korában jelentette be visszavonulását, Donizetti Roberto Devereux című operájában lépett fel utoljára. Nem sokkal előtte egyik legkedvesebb szerepét, Luciát énekelte az Erkel Színházban.

„Annak idején a tanárom azt mondta, hogy az elődök lábnyomai kezdetben túlságosan nagyok, de beléjük lehet nőni. Ma már tudom, hogy a talpam kitölti a lenyomatot.”

Kiemelt kép: Edita Gruberová a Lammermoori Lucia című előadásban 2019-ben (Fotó/Forrás: Nagy Attila / Magyar Állami Operaház)

Válogatás az életműből:

Kapcsolódó:

(Visited 31 times, 1 visits today)
%d bloggers like this: