Látogassanak el Simona Gottierová nyitott műtermébe!

MEGHÍVÓ • „Szeretettel várom Önöket a párkányi Hídőr-ház nyitott műtermébe 2021. augusztus 6-án 10:00 és 20:00 óra között. Átélhetnek egy sajátos, „forrásban lévő” alkotói folyamatot, amelynek révén tanúi lehetnek egy zsolnai kiállításra készülő műalkotás születésének.

Ennek során élő testi szituációkat hozok létre – egy multimediális installációt, amelyben különböző objektumokkal, rajzokkal, szövegekkel, videóval, hanggal, performance-szal dolgozom.

A vizsgálódás célja rákérdezés a tudatos érzékelés lehetőségeire a mindennapiságunkban és a világgal való kapcsolatunk átélésében – a bennünket körülvevő anyaggal. Növelem a test hangerejét, hogy többet érzékelhessen, érezhessen, sejthessen. Az átélés mozzanatainak intenzitása érdekel, amikor a dolgok koncentrálódnak, mintha a középpontjukból áradnának – egy magból, egy dinnyéből, az előttem álló emberből, kásából, tojásból, a Napból vagy egy tenyérből.”

Simona Gottierová (*1991, Besztercebánya) a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol 2018-ban magiszteri fokozatot ért el Klaudia Kosziba Mal+by műtermében.

Diplomamunkáját performance-szal összekötött önálló kiállításként mutatta be a pozsonyi Photoport Galéria megnyitása alkalmából. Ennek nyomán a Startpoint Prize 2018 bíráló
bizottsága neki ítélte a művészeti akadémiák végzősei számára kiírt tiszteletdíjat. Zsolnán él és alkot.

A videók korábbi műhelyeken készült felvételek.

Kérjük a látogatókat, hogy tartsák be a Covid-19 járvánnyal kapcsolatos aktuális közegészségügyi intézkedéseket!

(Visited 33 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: