Karlovy Vary ötvenötödször

Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjén kilenc nap alatt mintegy 70 ország alkotójának másfél száz filmjét láthatták az érdeklődők. Az ünnepélyes díjkiosztót augusztus 28-án tartották.

A szemle az idén Emil Zátopek, a legendás csehszlovák olimpiai bajnok távfutó életéről készült, Zátopek című új cseh film bemutatásával nyílt meg (ajánlója fent). A nagy érdeklődéssel várt filmet David Ondříček rendezte. Emil Zátopek, az ötvenes évekbeli négyszeres olimpiai bajnok távfutó 1968 után kegyvesztett lett, mert támogatta a korabeli reformpolitikát és nyíltan bírálta a Szovjetunió katonai beavatkozását a csehszlovákiai eseményekbe.

A két versenykategóriában (a főprogram és a Nyugattól Keletre szekció), valamint a Rendkívüli bemutató összeállításban összesen több mint harminc új filmet vetítenek nemzetközi premierben.

A fesztiválra idén is számos ismert filmes személyiség érkezett Karlovy Varyba. Minden esemény utánkövethető a rendezvény hivatalos FB-oldalán.

A nyitógála díszvendége a kétszeres Oscar-díjas Michael Caine volt, aki a világ filmművészetéhez való kiemelkedő hozzájárulásának elismeréseként vette át a szemle Kristály Glóbusz-díját.

A további sztárvendégek Ethan Hawke, amerikai színész, rendező és író, illetve az amerikai Johnny Depp, aki Jiří Bartoška fesztiválelnök szerint elsősorban producerként volt jelen a fesztiválon.

Ethan Hawke a szemlén megkapta a fesztiválelnök díját. A cseh filmesek közül ezt a díjat Jan Svěrák rendező vehette át.

A 12 filmes versenyprogram győztesének a Kristály Glóbuszon kívül 10 ezer eurós pénzjutalom is jár.

A dokumentumfilmek külön versenyeznek két kategóriában: a félóránál rövidebb és az ennél hosszabb filmek közül kikerülő két győztes alkotás a Kristály Glóbusz mellé 5000-5000 dolláros pénzjutalmat kap.

A legjobb filmnek járó Kristályglóbuszt Stefan Arsenjević szerb rendező alkotása nyerte az afrikai bevándorlókról szóló Strahinja című filmjével.

A főszerepet játszó Ibrahim Coma a legjobb férfi színésznek járó díjat vehette át.

A győztes film egy középkori szerb legenda, a feleségét kereső férfi motívumát ötvözi a mai migráció témájával. Strahinja és felesége ghánai menekültek, akik Szerbiában lelnek otthonra. Az asszony nem tud érvényesülni az idegen világban és egy napon eltűnik.

https://youtu.be/kSkSRjK9pKE

A fesztivál díjai és díjazottjai.