Bada Bing koncert a Tündérkertben (2)

Bada Bing

Gyermekkoruk óta ismerik egymást, de csak kétezer-tizenháromban kezdtek közösen zenélni a dunaszerdahelyi Bada Bing zenekar tagjai. Stíluskavalkád jellemzi a zenekart, viszont pont a különbségeknek köszönhető, hogy amikor négyen összejönnek, abból egyfajta közös energia szabadul fel, ami visszaköszön a színpadon, akár a zenét, akár az előadásmódot tekintve. Bátran lavíroznak a hip-hop, a metal, a reggae, a punk és egyéb stílusok között. Posztós Gábor énekes, frontember véleménye szerint, ez a zenekar egyik legnagyobb erőssége, ami a közönség visszajelzéséből is tükröződik.” (aTempo)

Posztós Gabriel – ének, Antal András – basszusgitár, Simon Attila – gitár, Antal Gábor – dob

Június 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. 

 

További hasonló témájú videók