110 éve született Simor Erzsi
Haraszti Mária
Simor Erzsi tanítónői oklevele megszerzése után Góth Sándornál tanulta a színészmesterséget. 1937-ben lett a Magyar Színház tagja, később a Royal Varietében lépett fel, utána az Andrássy úti Színház, majd az Új Magyar Színház szerződtette.
A második világháború után játszott Debrecenben és Pécsett is, a Madách Színház tagja volt 1959-től egészen haláláig. 1936-tól filmekben is feltűnt, mely népszerűségét is megalapozta.
Rendkívüli szépségével tűnt fel, hamarosan filmfőszerepeket kapott: vonzó, finom lelkű úrilányokat (Dankó Pista, Szüts Mara házassága) játszattak főleg vele, de időnként adottságaiból kifolyólag csábító démon (Tóparti látomás, Gyurkovics fiúk) és ellenséges kémnő (Áll a bál, Ismeretlen ellenfél, Akit elkap az ár) szerepeket bíztak rá. 1943-ban két olasz filmben (Két szív; Ház a folyó partján) is főszerepet kapott. 1944-ben a Gestapo által letartóztatott Karády Katalin szerepét vette át a Gazdátlan asszony c. filmben. Szépsége és filmszerepei óriási népszerűséget biztosítottak neki. 1956 után kapott még néhány filmben (Édes Anna, Pacsirta, stb.) mellékszerepeket.