Előzetest kapott a Foundation, az Asimov könyveiből készülő új sorozat
Stella
Az Apple hétfőn – több mint három évvel első beharangozása után – végre kiadott egy normális előzetest az Asimov Alapítvány (Foundation) könyveiből készült új sorozatához. Ebből végre kiderül, hogy mire is számíthatunk majd a feldolgozásban – és hát az eddig egész jónak tűnik.
A klip tanúsága szerint ugyanis a sorozat látványvilága is megüti majd a klasszikus által felállított lécet, illetve a mai csúcsprodukciókét, és a színészgárdában is felismerhetünk jó néhány ismert arcot, akiket már örömmel néztünk más produkciókban is. Nagy a gyanú, hogy a hosszan magyarázó regényekhez képest túlteng majd az akció és a díszlet. A szereplők öltözete azonban inkább a Trónok harca kosztümjeire emlékeztet, igaz feltehetőleg sárkánnyal nem találkozunk majd.
Az első, 10 epizódból álló évad szeptember 24-én fog az Apple TV+-on debütálni, de az alkotók igazából azt remélik, hogy legalább 3 évadra elnyúlik majd a sorozat – és ennek megfelelően táraznak a történetekkel és az ötletekkel.
Az Alapítvány főszereplői: a SAG-díjas és Emmy-díjra jelölt Jared Harris mint Dr. Hari Seldon; az Emmy-díjra jelölt Lee Pace mint Day testvér; Lou Llobell mint Gaal Dornick; Leah Harvey mint Salvor Hardin; Laura Birn mint Demerzel; Terrence Mann mint Dusk testvér; Cassian Bilton mint Dawn testvér; és Alfred Enoch mint Raych.
Az Alapítvány (angolul: Foundation) Isaac Asimov klasszikus Alapítvány-trilógiájának első könyve. Öt rövidebb történetből áll, melyek közül négy – más címekkel – eredetileg az Astounding Science Fiction magazinban jelent meg 1942 és 1944 között. Könyvként először 1951-ben, a Gnome Press kiadó gondozásában jelentek meg.
- Az első novella: A pszichohistorikusok, amely az öt novella közül a legkésőbb íródott és nem jelent meg az Astounding Science Fiction magazinban. Asimov 1950-ben vetette papírra, mivel a Gnome Press kiadó úgy vélte, ha könyvbe szedik az Alapítvány-novellákat, Az enciklopédisták nem szolgál kellő mennyiségű információval és magyarázattal a könyv világába való bevezetéshez.
- A második novella: Az enciklopédisták, amely először 1942-ben jelent meg az Astounding Science Fiction magazin májusi számában, Alapítvány (angolul: Foundation) címmel.
- A harmadik novella: A polgármesterek, először az Astounding Science Fiction magazin 1942. júniusi számában jelent meg, Bridle and Saddle (kantár és nyereg) címmel.
- A negyedik novella: A kereskedők, amely először az Astounding Science Fiction magazin 1944. októberi számában jelent meg, The Wedge (az ék) címmel. Bár A kereskedők történései A kalmárfejedelmek előtt játszódnak, Asimov valójában ezt a novellát írta meg negyedikként az ötből. Erre azért volt szükség, hogy az Alapítványi befolyás átalakulása a vallásiból kereskedelmivé hihetőbben és részletesebben legyen elmesélve.
- Az ötödik novella: A kalmárfejedelmek, amely először az Astounding Science Fiction magazin 1944. augusztusi számában jelent meg, The Big and the Little (A kicsi és a nagy) címmel.