Beregi Oszkár (teljes filmekkel)

145 éve született Beregi Oszkár színész, rendező.

1895-ben végezte el a Színiakadémiát. Krecsányi Ignác társulatában kezdte pályáját. Ezután Kolozsvárott, majd a századfordulón a Vígszínházban és a Nemzetiben játszott. 1907-től Max Reinhardt berlini színházának, 1910-től újra a budapesti Nemzeti Színháznak a tagja.

A proletárdiktatúra után külföldön turnézott, Kurucz János dalköltővel együtt kelt útra, hogy eljusson Amerikába. Saint Louisba és Hollywoodba is eljutottak, ahol Huszár Pufi beajánlotta a Universal filmgyárnak, ahol megkapta A szerelem tolvaja és a Pillangók az esőben című filmek egy-egy főbb szerepét.

Később átszerződött az MGM filmgyárba, ahol szerepet kapott az Égő erdő című produkcióban. Ezután az United Artists szerződtette a Kaméliás hölgy férfi főszerepére.

1930-ban tért haza. 1931–1935 között a Belvárosi Színházban, 1935-től 1938-ig a Vígszínházban játszott, de szinte az összes pesti magán-színházban szerepet kapott. 1939–1944 között származása miatt nem léphetett fel, csak a Zsidó Tanács felügyelete alatt álló OMIKE Művészakció előadásain, amelyeknek főrendezője is volt. 1945-ben még egyszer fellépett a Nemzetiben, majd külföldre távozott és Dél-Amerika után 1955-ben az USA-ban telepedett le.

1909. június 10-én feleségül vette Adler Amália színésznőt, akitől Lea nevű lánya (férje: Pataky Kálmán operaénekes) született 1910-ben. Megözvegyülve 1933 július 18-án dr. Lázár Piroskát, egy leánygimnázium igazgatónőjét. Fia Oscar Beregi jr. amerikai filmszínész.

Több magyar és osztrák (Willaim Ratcliff, A Borgiák mérge, Májusi szerelem stb.) némafilm vezető színésze volt. 1933-ban a Dr. Mabuse végrendelete című német film címszereplője volt, majd 1952-53-ban amerikai produkciókban epizodista (pl. Hívjon fel, asszonyom!).

Videó:

A kék bálvány (1931)

Szereplők:
Jávor Pál, Gózon Gyula, Radó Nelly, Beregi Oszkár

Az önhibáján kívül tönkrement Lóránt báró Amerikában kezd új életet hűséges inasával, Péterrel.

Kísértetek vonata
magyar kalandfilm, 65 perc, 1933

Szereplők:

Teddy – Törzs Jenő
Mary – Rökk Marika
Mrs. Burns – Gombaszögi Ella
dr. Stirling – Beregi Oszkár

rendező: Lázár Lajos
forgatókönyvíró: Békeffy László
zeneszerző: Eisemann Mihály

Egy kis angliai vasútállomáson az a hír járja, hogy húsz éve, egy nagy vonatszerencsétlenség óta minden éjjel 11-kor erre jár egy kísértetvonat. Egy alkalmilag összeverődött társaság lekési a csatlakozást, és a váróteremben kénytelen tölteni az éjszakát. A várakozás során fény derül egy bűnbanda üzelmeire és a kísértetvonat titkára.

A film az Arnold Ridley színműve és Bíró Lajos forgatókönyve nyomán 1931-ben készült The Ghost Train című, Walter Forde által rendezett angol film remake-je, mely az eredetiből átvette a katasztrófa-jelenetek snittjeit.

(Visited 58 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: