Mr. Wonderful

95 éve született Sammy Davis Jr. Édesapja, Sammy Davis Sr. (1900–1988) is előadóművész volt. Mellette és nagybátyja, Will Mastin (1878–1979) mellett már kisgyerek korában színpadra lépett. Zenés szórakozóhelyeken, később a Broadwayen szerepelt különféle produkciókban. Táncolt, énekelt, ütőhangszereken, vibrafonon, trombitán játszott.

Ezen a videón (elindul, ha üresnek látszik is) a gyerek Sammy is feltűnik:

Mr. Showbusiness-nek, a világ legjobb szórakoztatójának nevezték. Legnagyobb sikerét a Mr. Wonderful című zenés darabban aratta, s ez a beceneve is lett. Másik emlékezetes szerepe Clifford Odets az Aranyifjú című drámája musical változatának főhőse. A négerek egyenjogúságáért küzdő művész, a Frank Sinatra köré csoportosult haladó felfogású színészek egyike volt. 1954-ben egy autóbalesetben elvesztette a bal szemét. 1959-től kezdve az egyik sztárja volt az amerikai filmiparnak.

Az 1960-as években Londonban vendégszerepelt.

Híres filmszerepe volt Sporting Life a Porgy és Bess (1959) filmváltozatában. Filmjei közül jelentős a Koldusopera (1962), az Ádámnak hívták (1966) és a Édes Charity (1969). Utolsó filmje a Sztepp volt (1989).

Egyike volt a Las Vegas-i Rat Pack szórakoztató sztáregyüttesnek.

A Rat Pack eredetileg Humphrey Bogart körül alakult csoportosulás volt és olyan sztárok voltak a tagjai, mint Frank Sinatra, Judy Garland, Lauren Bacall, David Niven, Katharine Hepburn, Spencer Tracy, George Cukor, Cary Grant, és még jó páran.

A hatvanas években, Bogart halála után a Rat Pack egy szűkebb társaság lett, állandó tagjai Sinatra, Dean Martin, Sammy Davis Jr., Peter Lawford és Joey Bishop voltak, akik több filmben is szerepeltek együtt, például az Ocean’s Eleven eredeti változatában.

https://youtu.be/xz-pzg-b7DI