Elhunyt Kim Gidok rendező

Kim Gidok (másnyelvi változatban: Kim Ki-duk) dél-koreai filmrendező. Filmjeit több nemzetközi fesztiválon is díjazták. Számos korábbi rendezőasszisztensének írt forgatókönyvet, többek között Cson Dzsehongnak  és Csang Hunnak.

Fiatalon gyári munkásként és matrózként tartotta el magát, majd csatlakozott a hadsereghez, amelynek kötelékében öt évig szolgált. Két évig élt Párizsban, ahol saját festményei eladásából élt, mielőtt a filmezésnél kötött ki. Ma a koreai filmművészet nagy tehetségű, ám ellentmondásos alakjaként tartják számon a világon. Korunk egyik legtermékenyebb rendezője volt, évente két-három filmmel is jelentkezett. Filmjei egyesítik a mély melankóliát és a sokszor brutális összeütközéseket, végletes erotikus cselekedeteket. Gyakran mesélt a társadalom kirekesztettjeiről, olyan űzött karakterekről, akiket bűntudat mételyez.

Hatvanadik születésnapja előtt néhány nappal, koronavírus-fertőzésből adódó komplikációk miatt, Lettországban meghalt pénteken hajnalban Kim Ki-duk, a talán legismertebb ázsiai filmrendező, a Tavasz, nyár, ősz tél… és tavasz, Az irgalmas lány és a Bin-Jip: Lopakodó lelkek rendezője.

A rendező november 20-án érkezett Lettországba, hogy ott ingatlant vásároljon. Kollégái kezdtek el aggódni érte, amikor több megbeszélt találkozón nem jelent meg; ekkor elkezdték kórházakban keresni, de ez nehézségekbe ütközött a személyiségi jogok miatt. A halálhírt pénteken a rigai dokumentumfilm-fesztivál igazgatója is megerősítette.

Kim 2004-ben nyerte el a Berlinale Ezüst Medve-díját Az irgalmas lányért, 2012-ben a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán-díját nyerte el a Pietáért, 2004-ben ugyanitt több díjat kapott a Bin-Jipért, Cannes-ban pedig az Arirang című dokumentumfilmjéért nyerte el az Un Certain Regard szekció díját 2011-ben.

További hasonló témájú videók