Hunyady Sándor, az „ántivilág” bohém novellistája

130 éve született Hunyady Sándor regény- és drámaíró, novellista. Két teljes darabjának felvételét ajánljuk mára Önöknek.

Színikritikusi tevékenységéhez kapcsolódik ez a Dajka Margit emlékezetében megőrződött anekdota:

„Emlékszem, nagy sikerem volt egy Chopin életéről szóló zenés darabban. Hunyady Sándor, aki akkor ott újságíróskodott Kolozsvárt, írt is a darabról kritikát, de az én nevem meg sem említette. No, fortyogtam magamban, egyszer azért még jól megmondom neki a magamét. De hát túl kopott voltam én még ahhoz, hogy bemehessek a művészklubba, ahol Hunyady általában tartózkodni szokott. Eljött a Liliom premierjére. Kilépek előadás után a kiskapun, hát kibe ütközöm? Hunyady állt ott.
– Jó estét, Kisdajka! – emelte meg látható zavarban a kalapját.
– Van szerencsém, szerkesztő úr! – és a hangomban máris gyűlni kezdett a harag. – Mi járatban?
– Szép volt a premier? – kérdezett ő vissza.
– Azt meghiszem!
– És ki milyen volt? – Rögtön tudtam, hányadán állunk. Beszámoltam neki röviden, melyik színész milyen volt, csak épp egy kicsit felcserélgettem a szerepeket. Hunyady ismét kalapot emelt, megköszönte, és másnap az én »szereposztásommal« jelent meg a kritikája. Amiből persze nyilvánvalóan kitűnt, hogy elbliccelte a premiert. […] Erősen tartottam tőle, hogy elver, annyira megmérgesedett rám a hamis szereposztás miatt. […] Így is nekem esett, nem éppen úriemberhez méltó tónusban: »Hallja-e, mit csinált maga velem?« […] »Pardon, csak semmi szemrehányás! A múltkor, amikor kritikát írt, nem találta meg a nevem a színlapon. Most cserébe kapott tőlem egy komplett színlapot.«”

Ki volt Hunyady Sándor?

Marosán Csaba felolvasóestje a Bulgakovban, 2015 – forrás: ErdelyiFigyelo

Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye, 1997 – Budapesti Kamaraszínház

Pápai Erika, Mihályi Győző és Nemcsák Károly főszereplésével

Rendező: Balázs Péter

További szereplők: Szilágyi Zsuzsa, Németh Borbála, Tyll Attila, Kerekes József, Pindroch Csaba, Valkay Pál…

______________

Vezető videó:

Lovagias ügy • A Moór Anna színtársulat előadása Pilisvörösváron – 2009. november 7. 

Forrás: PilisTV

 
 
 
 
(Visited 29 times, 2 visits today)
%d bloggers like this: