Darvas Iván (1925–2007)

95 éve ezen a napon született Bején Darvas Iván, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész. Két teljes filmet választottunk a dalok és versek mellé: a klasszikus Liliomfit, és a legendás Egy őrült naplóját (alul.)

Dr. Romsics Ignác: A Monarchia felbomlása és a trianoni békeszerződés

Dr. Romsics Ignác Széchenyi-díjas történész, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár Komáromban Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a trianoni békeszerződés címmel adott elő a TéKa és az SJE Történelem Tanszékének szervezésében 2016. november 16-án. Az előadást Simon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója, a Selye János Egyetem Történelem Tanszékének vezetője vezette fel.
Duba Gyula megnyitója
07:55

Duba Gyula 90 évére

„Két kisváros és tíz község, ez az én szűkebb pátriám” – mondja Duba Gyula József Attila-díjas író. A középpontban a felnevelő falu, Hontfüzesgyarmat áll, ahol 1930. június 8-án, pünkösdvasárnap hajnalán látta meg a napvilágot. Erőt, egészséget kívánva köszöntjük ezen a tiszteletreméltó évfordulón! Mivel mással idézhetnénk fel leginkább munkásságát, mint az évtizedek múlását kiálló műveivel, amelyeket […]
Strieženec Horváth Rudolf fotó Haraszti Gyula
55:11

Elhunyt Strieženec Horváth Rudolf

1930. szeptember 19-én, Pozsonypüspökin született. Dolgozott munkásként, tanítóként, művelődési intézeti igazgatóként, újságíróként. 1954-1984 között a Csallóközi Dal- és Táncegyüttes, Dunaszerdahely, (előtte Felső-Csallóközi Népi Együttes, Somorja; Dunaág Táncegyüttes, Dunaszerdahely; Felső-Csallóközi Népi Együttes, utána Pozsonypüspöki tánccsoport ) alapítója, koreográfusa. Strieženec Horváth Rudolf temetése 2020. június 19-én, pénteken, 14:00 órakor lesz a pozsonypüspöki temetőben (Mramorová 2, Bratislava, 821 […]

Elment Bálint gazda

Életének 101. évében június 21-én elhunyt Bálint György kertészmérnök, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, televíziós személyiség. „A környezet ápolása a legcsodálatosabb foglalkozás, amit egy ember kívánhat magának az életben” – nyilatkozta egyszer az ország kertésze. 

Elmosta az eső a D4-et?

A vasárnapi vihar nem tett jót a D4-es autópálya, a pozsonyi nullás körgyűrű járfalui szakaszának sem. Ugyan ezen a szakaszon még csak a töltést építik, ám komoly károk keletkeztek a már előkészített, de burkolat nélküli földsáncokban.

Eva Matejková 70

A pozsonyi Színművészeti Egyetem növendéke volt, 1972–1991 között a nyitrai Andrej Bagar Színházban játszott, majd a pozsonyi Új Színpadhoz (Nová scéna) szerződött. A hazai nézők a Susedia (Szomszédok) szappanopera Mamičkájaként is ismerhetik.

Fekete István emlékezete

Felidézzük az 50 esztendeje elhunyt Fekete István hangját, aki számos ifjúsági könyv és állattörténet írójaként első „vadászélményeit” már nagyon fiatalon (körülbelül 3 éves korában) szerezte, ahogyan a Ballagó idő című életrajzi regényében is említi.