70 éve született Karol Duchoň

Karol Duchoň (* 1950. április 21., Gímes – † 1985. november 5., Pozsony) szlovák énekes. A Pozsonyi Lírán tűnt fel, sok ismert táncdal fűződik a nevéhez. Pozsonyban halt meg 35 évesen. 2012-ben avatták fel a galántai Fő utcán Karol Duchoň bronz mellszobrát. A mellszobrot a Matica slovenská galántai központja, a Matica Ház kezdeményezésére készítette el Ladislav Sabo […]

A húsvét története

Ebben a videóban a „Tökéletlen Történelem” sorozatból a húsvét történetét mutatjuk be Nektek! Mióta létezik ez az ünnep? Miért kapcsolódik hozzá a nyuszi és a tojás? Van-e köze az ünnepnek a tavaszi napéjegyenlőséghez, és ha igen, mi? Miért locsolják meg ilyenkor a fiúk a lányokat?

Agnetha Fältskog 70

Agnetha Åse Fältskog svéd énekesnő, dalszerző, színésznő 70 éves lett. 1968-ban megjelent debütáló albuma után az ABBA tagjaként nemzetközi hírnévre tett szert, és több mint 380 millió albumot és kislemezt adott el világszerte. A világ egyik legtöbb albumát és kislemezét eladó előadóként tartják számon.

Al Pacino 80 évesen is forgat

80 éves lett Alfredo James, azaz Al Pacino Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész Már kiskorában is azzal szórakoztatta bronxi nagyszüleit és persze önmagát, hogy a filmekben látott kedvenc karaktereit utánozta, később pedig is iskolai színi előadásokban érezte igazán elemében magát, nem pedig a tanulásban.

Andrea Bocelli húsvéti koncertje

Andrea Bocelli idén húsvétkor a milánói dómban énekelt. A székesegyházban a koronavírus-járvány miatt nem volt közönség, világszerte azonban élőben közel hárommilió hívő és nem hívő követte a közvetítést, amelynek felvételét azóta több mint 35 millióan nézték meg.  Az ötlet Milánó polgármesterétől származott, akinek csupán annyi volt a célja, hogy a jelenlegi helyzetben a város lakóinak, […]

Április bolondja

Április bolondja a népszokás szerint az, akit április elsején rászednek, a bolondját járatják vele. A rászedett személy az április bolondja. A tréfa világnapját számos országban tartják. Van, aki tudomást sem vesz róla. Van, aki nagyon is „komolyan” bolondozik április elsején. Végtére is, tréfálkozni jó dolog.
badin_adam
50:00

Badin Ádám 55 éves

Badin Ádám mesemondó, rendező, bábjátékos 1965. április 10-én született Rozsnyón. 1992-ben diplomázott a prágai Károly Egyetemen. 1993-tól a Kecskeméti Ciróka Bábszínház ügyvezető igazgatója, 1997-ben Rozsnyón Meseszínházat alakított, 2003-tól a Kassai Bábszínház rendezője.

Bangó Margit 70 éves

70 éves Bangó Margit Kossuth-díjas előadóművész. Zenész családba született, édesapja cimbalmozott, édesanyja énekelt. 1967-ben, 17 évesen édesanyja bíztatására jelentkezett a Magyar Rádió tehetségkutató versenyére, mely után a rádió felvételeket készített vele.