- Home
- KULTÚRA
- Film és fotó
- Öt díjat nyert a Birds on the Catwalk
Öt díjat nyert a Birds on the Catwalk
Haraszti Mária
A Beyond Budapest csapata sikerrel képviselte Magyarországot a 48 Hour Film Project nemzetközi filmverseny hollandiai elődöntőjén, ahol a résztvevőknek 48 óra alatt kellett eljutniuk a forgatókönyvtől a kész kisfilmig. A Törőcsik Franciska főszereplésével készült alkotást öt díjjal is jutalmazta a zsűri.
A hollandiai Eindhoven városában idén is megrendezték a 48 Hour Film Project elődöntőjét, ezúttal öt holland és egy magyar csapat mérte össze kreativitását. A versenyzőknek 48 órájuk volt arra, hogy elkészítésék alkotásaikat. Egy kalapból húzták ki leendő filmjük műfaját, és kaptak három, kötelezően a filmbe építendő elemet is.
A Beyond Budapest csapata egy összesen 63 fős stábbal vágott neki a kihívásnak, amelyet Szatmári Andrea fogott össze, aki producere és rendezője volt a kisfilmnek. A jelenleg is szakmájukban dolgozó szakemberekből és lelkes gimnazistákból álló csapat helytállt az erős holland mezőnyben: 11 jelölésből 5 kategóriában kaptak díjat – hazahozták a legjobb rendezésért, legjobb látványért, legjobb zenéért, legjobb vágásért járó elismerést.
Az összesített eredmény szerint a 26 alkotás közül a magyar csapat Birds on the Catwalk című filmje második helyezést ért el. A film egy divatbemutatóra kalauzolja a nézőket, főszereplője egy modell (Törőcsik Franciska), aki a divattervező (Joey Blangé) iránti megfelelési kényszert hagyja fokozatosan maga mögött.
A zsűri indoklásában szerepelt, hogy a film rövidsége ellenére is képes egy új, drága divatvalóságba kalauzolni, amit Hodován Milán filmzenéje is tökéletesen alátámaszt. A film neonszínekben úszó látványvilágát Hudák Dániel, SZFE-s operatőr és Jóvári Csenge látványtervező hozta létre, az extravagáns ruhák Polyák Eszter alkotásai, a nem mindennapi sminkek Kristóf Barbara és Domokos Eszter készítette. A zsűri Papp Zsuzsanna vágó és Szatmári Andrea rendező munkáját is méltatta.
- Szereplők: Törőcsik Franciska, Joey Blangé, Fanni Wrochna, Tóth Zsófi
- Producer (NL): Mick van Herk Producer (HU)/
- Director: Andrea Szatmári
- Gyártásvezető: Zsófi Makkos
- Forgatókönyv: Kristóf Áron Noll-Batek, Magai Miklós
- Operatőr: Hudák Dániel
- Látványtervező: Csenge Jóvári
- Jelmeztervező: Eszter Polyák
- Vezető sminkes: Barbara Kristóf
- Vezető fodrász: Barbara Gosztony
- Vágó: Zsuzsanna Papp Sound
- Design: Dóczy Áron
- Zeneszerző: Milán Hodován
- Werk: Hora Dániel
Forrás: Film.hu