A fajok eredete

160 éve történt, hogy Charles Darwin megjelentette A fajok eredete (The Origin of Species) című könyvét, melyben összefoglalja az általa kidolgozott elméletet a földi élet sokszínűségének magyarázatára. Ez a könyv fektette le a modern evolúciós elmélet alapjait.

Magyar fordítása itt olvasható.

Darwin az HMS Beagle természetbúváraként kiterjedt kutatásokat folytatott az Föld és az élővilág mélyebb megismerésének igényével. Bár a hajóútról 1836-ban visszatért, elméletét ekkor még nem dolgozta ki. Első, publikálatlan vázlatát 1844-ben írta, ez a mű 230 oldalt tett ki. Ekkor azonban Darwin még nem érezte elég kidolgozottnak az elméletet, és tartott attól, hogy megjelenését közfelháborodás övezi majd. A könyv végleges formáját több, mint egy évtizednyi munka után érte el. A kiadásra ekkor is elsősorban azért szánta el magát, mert időközben Alfred Russel Wallace tőle függetlenül is kidolgozta ugyanazt az elméletet, bár Wallace jóval tömörebben, kisebb részletességgel tette. Darwin korábban kezdődött gyomorbetegsége ebben az időben felerősödött, és attól tartott, hogy meghal, mielőtt publikálni tudná a teljes művet. Így 400 angol fontot (akkoriban nagy pénz volt) különített el arra a célra, hogy publikálják a könyvét, ha esetleg meghalna. A teljes mű végül 1859. november 24-én jelent meg először nyomtatásban, John Murray kiadásában, On The Origin of Species by Means of Natural Selection or the Preservation of Favoured Races in the Struggle for Life (A fajok természetes kiválasztással való eredete, avagy a sikeres fajok fennmaradása a létért folyó küzdelemben) címen.

Magyarul először 1873-ban jelent meg A fajok eredete a természeti kiválás útján címmel, Dapsy László fordításában, a Királyi Magyar Természettudományi Társulat kiadásában. 1911-ben Mikes Lajos fordításában adták ki újra. Ebbe később Ákos Károly és ifj. Gellért Oszkár belejavított. Ez a változat jelent meg 1955-ben az Akadémiai Kiadó és a Művelt Nép kiadó közös gondozásában, 1972-ben pedig Bart István változtatásaival újranyomta a Helikon Kiadó. 2000-ben Kampis György új fordításában és bevezető tanulmányával jelent meg a Typotex Kiadó gondozásában.

_____________________

Két kisfilmünknek persze semmi köze Darwinhoz és elméletéhez, de szórakoztatóak, s egy picit ki is figurázzák az áltudományos elméletgyártást.

(Visited 119 times, 10 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: