120 éve született a legnagyobb magyar kém

Radó Sándor (szül. Reich, fedőnevén Dóra) magyar geográfus, térképész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyar kartográfia jelentős személyisége, a földrajztudományok doktora. Az 1920-as évektől a II. világháború végéig a sztálini szovjet katonai hírszerzés, a GRU ügynöke, majd hivatásos tisztje.A Dóra jelenti Bán Róbert 1978-ben bemutatott magyar játékfilmje, kémfilmje Radó Sándor 1971-ben kiadott, azonos címmel megjelent emlékiratai alapján. Zeneszerző Petrovics Emil. Radó szerepében Bodrogi Gyula. További szereplők: Ronyecz Mária, Váradi Hédi, Bozóky István, Bánfalvy Ágnes, Dunai Tamás, Benkő Gyula, Szacsvay László, Márkus László. Az önéletrajz regényes feldolgozása, az író–főhős tetteit a szocialista rendszer igénye szerint idealizálva mutatja be. (A teljes film ITT megtekinthető!)

Kapcsolódó:

Kiadták a legendás magyar hírszerző ismeretlen titkait

Radó Sándor kairói kalandja

AMIT „DÓRA” NEM JELENTETT

A MAGYAR HÍRSZERZŐ HAGYATÉKA

Alexander Rado — Central Intelligence Agency