Az „Utolsó csók” Budapesten

Omara Portuondo, a Buena Vista Social Club dívája Budapesten lép fel a virtuóz zongorista, Roberto Fonseca kíséretével. A koncert bemutatja Portundo fél évszázadnál hosszabb pályafutását, a Buena Vista Social Club legendáját.

A Buena Vista Social Club egykori énekese, a kubai Edith Piafnak is nevezett örökifjú díva május 18-án és 19-én két koncertet is ad a MOM Sportban, Last Kiss turnéja keretében.

Soha nem dohányzott és nem ivott alkoholt, mindig korán aludni tér, rendszeresen úszik és mindig próbál pozitívan gondolkodni – egy interjúban ezeket a dolgokat említette, amikor a hosszú élet és pálya titkáról kérdezték Omara Portuondót, akinek hangjából akkor is az életöröm és a napfény sugárzik, amikor épp szerelmi csalódásról énekel. Omara Portuondo szinte az anyatejjel szívta magába a zenét. Gyerekként hallotta szüleitől a Veinte años című Maria Teresa Vera-dalt, ami később az egyik legnagyobb slágere lett.

Karrierje előbb táncosnőként indult, amikor 15 évesen a havannai Tropicana Club táncosnője lett. Később ugyanitt kezdett énekelni is. 1952-ben Haydee nevű nővérével és két másik énekesnővel megalakította a Cuarteto las D’Aida énekegyüttest, amellyel hónapokig turnézott az Egyesült Államokban. A jazz és a kubai zene hangzásvilágát ötvöző Magia Negra című első önálló lemeze 1959-ben jelent meg. 

A bolerók és habanerák „királynője” a szerencsésebbek közé tartozott, mivel a hetvenes-nyolcvanas években fellépett a világ számos pontján, Európa országai mellett Japánban is koncertezett, Kubában pedig a legnépszerűbb előadók között tartották számon. A világhírnevet azonban neki is a Buena Vista Social Club hozta meg. Később több szólóalbuma is megjelent, 2000-ben a Buena Vista Social Club presents Omara Portuondo , 2004-ben a Flor de Amor, amelyen a kubai zenészek mellett brazilok is közreműködtek. A Latin Grammy-díjat 2009 kapta meg Gracias című lemezéért.

Omara Portuondo legutóbb 2017-ben lépett fel Budapesten, de hallhatta már a Sziget Fesztivál és a VeszprémFest közönsége is több alkalommal, Szlovákiában is vendégszerepelt.

Mostani koncertjén nem lesz a színpadon nagyzenekar, nincs trombon, trombita vagy szaxofon. Csak a zongora, a basszus, a dobok és az ütőhangszerek teremtik meg a bensőséges légkört.

Portuondo több mint fél évszázados pályafutásából szemezget a revük világától a Cuarteto las d’Aida énekegyüttes dalain és a Buena Vista Social Club legendás zenéin át az azt követő szólókarrierig. Az énekesnőt a virtuóz zongorista Roberto Fonseca kíséri, aki a koncertek zenei rendezője is egyben.

A havannai zenész családból származó muzsikus szintén a Buena Vista Social Club tagjaként lett világszerte ismert, amikor 2003-ban átvette Rubén González helyét a zongora mellett. Nemrég szintén a Get Closer Concerts szervezésében lépett fel a MomKultban. A koncerten rajta kívül közreműködik még Andres Coayo (ritmushangszerek), Ruly Herrera (dob), Yandy Martinez (basszus) és Rossio Jimenez (vokál).

Forrás: Fidelio.hu, YouTube, Omara Portuondo

 

(Visited 53 times, 2 visits today)
%d blogger ezt szereti: