Elhunyt Michel Legrand

86 éves korában elhunyt Michel Legrand. A francia jazz-zongoristát, karmestert és filmzeneszerzőt szombat hajnalban, Párizsban érte a halál. Leghíresebb munkáit a francia újhullám rendezőivel alkotta.Ő volt egyebek közt a Cherbourgi esernyők és A rochefort-i hölgyek című zenés filmek zeneszerzője. Pályafutása alatt három Oscar-díjjal tüntették ki. Olyan nagy művészekkel dolgozott, mint Ray Charles, Orson Welles, Jean-Luc Godard, Jean Cocteau, Frank Sinatra, Charles Trenet és Édith Piaf.

Michel Legrand pályája során több mint kétszáz filmhez és sorozathoz szerzett zenét, tizenhárom Oscar-jelöléséből hármat díjra váltott, öt Grammy-díjjal jutalmazták. Karrierje korai, 50-es évekbeli szakaszában híres francia énekeseket – például Maurice Chevaliert – kísért, vagy hangszerelt kíséretet dalaikhoz. Már 22 évesen kijött első albumával, amelyen saját nagyzenekarával játszott sztenderdeket és népszerű dalokat: a párizsi tematikájú I Love Paris minden idők egyik legkelendőbb instrumentális lemeze lett. Még ugyanebben az évtizedben Amerikába látogatott, ahol Miles Davisszel, Donald Byrddel, Bill Evansszel, John Coltrane-nel és Art Farmerrel rögzítette Legrand Jazz című albumát.

Legfontosabb korszaka alighanem a hatvanas évekre tehető, ekkor dolgozott együtt ugyanis a francia újhullám jelentős rendezőivel, Jean-Luc Godard-ral (Külön banda), Agnès Vardával (Cléo 5-től 7-ig), illetve Jacques Demyvel. Utóbbival alkották meg a musicaltörténet két nagy hatású alapművét, a Cherbourg-i esernyőket és A Rochefort-i kisasszonyokat. Az 1954-es, Catherine Deneuve főszereplésével készült Cherbourg-i esernyők legfőbb újdonsága az volt, hogy a szereplők végigénekelték a filmet, az összes párbeszéd dalban hangzott el, Michel Legrand hömpölygő, érzelemdús, fülbemászó zenei témái önmagukban is népszerűek lettek, és a mai napig hatással vannak a műfajra, a Kaliforniai álomban is egyértelmű Demy- és Legrand-ihletések fedezhetők fel.

A Demy-musicalek sikerének hatására ezután Hollywoodban is megvetette a lábát, Oscar-díjat kapott az 1968-as A Thomas Crown-ügy betétdaláért (The Windmills Of Your Mind), 1971-ben a Kamaszkorom legszebb nyara, 1983-ban pedig Barbra Streisand Yentl című filmjének zenéjéért, de szerzett kíséretet Orson Welles (H mint hamisítás, a tavaly Netflixen megjelent, posztumusz The Other Side of the Wind) és Robert Altman filmjeihez (Pret a porter – Divatdiktátorok), valamint Bond-filmhez is (Soha ne mondd, hogy soha).

Haláláig alkotott és rendszeresen koncertezett. Az egyik utolsó, tavaly szeptemberben a Guardiannak adott interjújában így fogalmazott:

„Amikor betöltöttem a nyolcvanat, rájöttem, hogy életművem utolsó korszaka a klasszikus zenéről fog szólni, ezért szereztem egy zongoraversenyt, amit saját magam rögzítettem, egy csellóversenyt, egy hárfaversenyt, és néhány szonátát. Írtam egy grandiózus balettet. Nagyon büszke vagyok rá. Szép zárófejezet.”

(Szöveg: Recorder, Wikipédia)

(Visited 20 times, 8 visits today)
%d blogger ezt szereti: