Magyar zeneszerző nyerte az idei Bartók Világversenyt

Dobos Dániel zongoradarabja lett a legjobb a több mint kétszáz komponistát megmozgató nemzetközi mezőnyben.

Dobos Dániel Drumul Dracului (Ördög útja) című műve érdemelte ki az I. helyezést a Bartók Világverseny és Fesztiválzeneszerzői fordulójában, amelyet kiemelt nemzetközi népszerűség övezett. A II. helyen Sang Un Kang dél-koreai komponista zongoradarabja végzett, a III. helyezettnek járó díjat pedig egy dél-koreai és egy magyar pályázónak megosztva ítélte oda a világ élvonalába tartozó zeneszerzőket, előadókat felsorakoztató zsűri: Dongryul Lee mellett Stark János Mátyás pályaműve is elismerésben részesült. A díjakat november 25-én Bartók Béla levelezésének részleteivel tarkított ünnepi esten adták át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A legjobb művek olyan kiemelkedő zongoraművészek tolmácsolásában hangzottak el, mint Balázs János, Fülei Balázs és Kálvin Balázs.

Több mint kétszáz – a kiírásnak megfelelően 40 év alatti – komponista írt darabot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által meghirdetett Bartók Verseny 2018-es zeneszerzés fordulójára. A 25 magyar jelentkezővel együtt 53 országból összesen 214 pályamű – 5-6 perces szóló zongoradarab – érkezett. A legtöbb jelentkező olasz, amerikai vagy dél-koreai volt, de neveztek darabot Üzbegisztánból, Mexikóból és Iránból is.

Thomas Adés brit zeneszerző, zongoraművész, karmester által vezetett nemzetközi zsűri Dobos Dániel Drumul Dracului című zongoradarabját ítélte a legjobbnak. A rangos nemzetközi zsűri többi tagja:

Unsuk Chin, a Szöulban született, ma Berlinben élő Gravemeyer- és Arnold Schoenberg-díjas zeneszerzőnő, aki Ligeti György tanítványa volt; Chaya Czernowin professzorasszony, a Schloss Solitude zeneszerzőknek szóló nyári akadémiájának megalapítója; Andrej Korobejnyikov, a különleges tehetségű zongoraművész, aki 19 évesen végzett a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, és a világ számos országában koncertezett már; illetve Fekete Gyula, a Zeneakadémia rektorhelyettese, a verseny művészeti vezetője.

Fotó: Mudra László – Zeneakadémia

Dobos Dániel 1994-ben született, a Zeneakadémia II. éves zeneszerzés mesterszakos hallgatója. 2010 óta több országos és nemzetközi zeneszerzői versenyen ért el helyezést. A VI. Bartók Béla Országos Zeneszerzés Versenyen 2014-ben II. díjat, a Zeneakadémiai Zeneszerzés Versenyén 2016-ban I. díjat kapott, a Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója alkalmából a Magyar Zeneszerzők Egyesülete által kiírt pályázaton pedig II. helyezést ért el a magyar népzene által inspirált művével 2017-ben.

A Magyar Zeneművészeti Társaság a legjobb helyezést elérő magyar versenyzőnek szóló különdíját Dobos Dániel kapta. A díj a szerző munkájának elhangzása a 2019-es évi MINI Fesztiválon.

Kiss Péter Artisjus- és Junior Príma díjas zongoraművész, a Bartók Verseny Zeneszerzés fordulója előválogató zsűrijének tagja szintén különdíjat ajánlott fel: a 2019-es hangversenyszezonban műsorára tűzi Stark János Mátyás: Toccata című darabját.

A Bartók Világverseny és Fesztivál hatéves ciklusra és a Bartók életmű legjellemzőbb vonulataira épül: azongorára, a hegedűre és a kamarazenére, valamint a zeneszerzésre összpontosít, és a hegedűsök versenyével kezdődött 2017-ben, idén pedig a zeneszerzők versenyével folytatódott. Mindkét eddig lezajlott fordulóra olyan külföldi zsűritagok – zeneszerzők és előadók – fogadták el a Zeneakadémia felkérését, akik nemzetközi rangjuk, életművük által a világ élvonalába tartoznak. A Bartók Világverseny és Fesztivál szabálya szerint a döntően Bartók műveire épülő  repertoár mellett a most lezajlott zeneszerzés forduló két kiválasztott műve a 2019-es zongora forduló kötelező kortárs anyaga lesz.

A kiemelkedő sikerrel zárult 2017-es hegedű és a 2018-as zeneszerzés forduló szemléletesen igazolta a magyar világverseny szakmai koncepciójának megalapozottságát, illetve bizonyította Bartók mai is mozgósító erejét. A nemzetközi zenei közvélemény egyértelműen bízik a megmérettetés folytatásában, amely által Magyarország a középpontba kerül a bartóki hagyományok, az egyedülálló versenyszerkezet, valamint a lebonyolítás megszervezése okán.

Forrás: 
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóság
bartokworldcompetition.hu

 

Dobos Dániel egy korábbi műve:

https://www.youtube.com/watch?v=RLayA89fyQ8