Erdélyi Miklós karmester (1928–1993)

25 éve hunyt el Erdélyi Miklós Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar karmester, érdemes és kiváló művész. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Ferencsik János (karmesterképző), Zalánfy Aladár (orgona) és Kókai Rezső (zeneszerzés) növendéke (1946–1950).

A Vígopera korrepetitora, karmestere; Donizetti Szerelmi bájital c. operájával debütált (1947–1949). A Magyar Rádió Énekkarának alapító tagja, h. vezetője (1949–1951), a Harmónia Hangversenyzenekar karmestere (1949–1951). A Magyar Állami Operaház korrepetitora (1951–1957), karmestere (1957-től).

Vezényelte többek között a Berlini Filharmonikusokat (1974, 1975, 1978), a Bambergi Szimfonikusokat (1976), a Hamburgi Rádiózenekart (1977, 1982), a Holland Rádió Szimfonikus Zenekarát (vendégkarmesterként, 1979–1982), a Jomiuri Nippon Szimfonikus Zenekart (Tokió, állandó vendégkarmesterként, 1986-tól), a Montreaux-i, az Asconai és a Besançoni Fesztivál zenekarát. A Szöuli Filharmónia állandó vendégkarmestere. Az Operaház örökös tagja.

Stílusérzéke, muzikalitása, zenetörténeti és szakirodalmi tájékozottsága, az előadott művek aprólékosan kidolgozott hangzása, a lírai előadásmód a legkiválóbb magyar karmesterek, az Operaház vezető dirigensei sorába emelte. Operakarmesterként elsősorban W. A. Mozart és Puccini operáinak vezénylésével aratott sikert. Nevéhez fűződik Monteverdi Poppea megkoronázása c. operájának magyarországi bemutatója (1968), illetve Mihály András Együtt és egyedül (1967), valamint Ránki György Az ember tragédiája (1969) c. operájának ősbemutatója. A Római Rádió az ő vezényletével vette fel Prokofjev Háború és béke c. operáját (1969).

Erdélyi Miklós előadásmódját aprólékos zenei kidolgozottság és líraiság jellemezte. Munkásságát 1960-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1975-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 1967-ben megkapta az érdemes művész, 1985-ben a kiváló művész címet is.