90 éve született Erdélyi Miklós karmester

90 éve született Erdélyi Miklós Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes és kiváló művész. Szakmai felkészültsége, muzikalitása, zenetörténeti és irodalmi tájékozottsága, zenei stílusismerete a legkiválóbb, legsokoldalúbb magyar karmesterek közé emelte. 

Donizetti: Don Pasquale • Ernesto szerenádja – Bartha Alfonz • Vezényel: Erdélyi Miklós

__________________

Főiskolai tanulmányait 1946–1951 között végezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán (a Zeneakadémián). Tanárai voltak többek között Ferencsik János (karmesterképzés), Kókai Rezső (zeneszerzés) és Zalánfy Aladár (orgona). Pályafutását fiatal karmesterként a budapesti Vígoperában kezdte. 1950–51-ig a Magyar Rádió énekkarának helyettes vezetőjeként működött. 1949–51 között a budapesti Harmónia Hangversenyzenekar karmestere volt.

1951-ben az Operaház korrepetitorává, majd 1957-ben karmesterévé nevezték ki. Hamarosan ő lett az Operaház egyik legtöbbet foglalkoztatott dirigense. Legkiemelkedőbb sikereit Mozart operáinak vezénylésével érte el, de számos jelentős zenemű felújításának és bemutatójának is irányítója volt. A kortárts művek sorában az ő nevéhez fűződik Mihály András: Együtt és egyedül (1967) és Ránki György: Az ember tragédiája (1969) c. operájának ősbemutatója. Ő irányította Monteverdi: Poppea megkoronázása c. operájának magyarországi bemutatóját (1968).

A Római Rádió 1969-ben Erdélyi Miklós vezényletével rögzítette Prokofjev Háború és béke c. zeneművét. 1979–1982 között a Holland Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó vendégkarmestere volt. 1986-tól a tokiói Jomiuri Nippon Szimfonikus Zenekar állandó vendégkarmestereként is működött.

Erdélyi Miklós előadásmódját aprólékos zenei kidolgozottság és líraiság jellemezte. Munkásságát 1960-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1975-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 1967-ben megkapta az érdemes művész, 1985-ben a kiváló művész címet is.

__________________

https://www.youtube.com/watch?v=5PtNONYezbg

Muszorgszkij: Hovanscsina – Saklovitij áriája • Petri Miklós (bariton) • MR Szimfonikus Zenekara • Vezényel: Erdélyi Miklós

___________

Erdélyi Miklós karmester

Fotó: Erdélyi Miklós: Eredeti fényképfelvétel a karmester autográf aláírásával, 1988

 

 

További hasonló témájú videók