Meghalt Avicii (1989–2018)

Tegnap délután meghalt Tim Bergling svéd zenész, lemezlovas, zenei producer, akit Avicii néven lett az egyik legismertebb DJ a világon. Péntek délután holtan találták Omanban. 28 éves volt.

»Avici Dante poklához hasonlít, ez a pokol legmélyebb szintje a buddhizmus szerint. Egy barátom mesélt róla, és megragadt a fejemben. Amikor először kerestem nevet a MySpace oldalamhoz, valahogy „bedőltem” ennek a névnek. Már kipróbáltam néhány másik nevet is, de mind foglalt volt. Így lett végül „Avicii”, ami később aztán igazán hozzám kapcsolódott.«

 

Avicii a komoly tradíciókkal rendelkező svéd elektronikus zenei iskola house tagozatának legtehetségesebb képviselője volt. Kétszer (a Sunshine, illetve a Levels című számáért) jelölték Grammy-díjra, elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját.

Pár nappal ezelőtt jelölték a Billboard zenei díjra az Avicii (01) című albumát a legjobb dance/elektronikus zenei lemez kategóriájában. Legnagyobb slágerei a Wake Me Up!, a The Days és a You MakeMe.

Avicii korábban akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, melyet részben a túlzott alkoholfogyasztás okozott. Miután 2014-ben eltávolították az epehólyagját és a vakbelét, sok fellépését lemondta, hogy meggyógyuljon.

A Sziget fesztiválon 2015-ben hatalmas sikerrel lépett fel. 2016-ban abbahagyta a turnézást, de stúdióban továbbra is készített zenét.

A Billboard magazinnak 2016-ban elmondta: „Igen bolond utazás volt ez. 16 évesen kezdtem zenét készíteni, 18 évesen turnézni. Amikor visszanézek az életemre, alig hiszem, hogy mindezt megcsináltam. Bizonyos értelemben életem legjobb időszaka volt. Megfizettem az árát a rengeteg stresszel és idegességgel, de életem legjobb utazása volt”.