„Én nem menni lakni külföld” • Barak László új kötete (1.)

A lírai én a nagyvilágban barangol, idegenként, otthontalanul ott, de olyanként, akinek mégiscsak van otthona odahaza, olyan otthon, amelyik nem feltétlenül fagyasztja bele egy giccses, hamis létbe. Neki nem a kormánykereke tört el, ő maga a törés a kormányon.

Az olvasó, aki kezébe veszi ezt a karcsú kötetet, és egy pillantást vet a címre, azonnal (a szerző szándéka szerint) Domonkos István Kormányeltörésben című nagy szabad avantgarde versére asszociál. De a címet, akár még a versek ismerete előtt, dekódolva, rögtön felébred benne a gyanú, hogy ebben a könyvben a domonkosi gesztus vállalása épp nem történik meg, ellenkezőleg, Barak ebben a munkájában a Jugoszláviából Svédországba költözött költő gesztus- és nyelvrendszerének az ellenkezőjét valósítja meg.

A lírai én a nagyvilágban barangol, idegenként, otthontalanul ott, de olyanként, akinek mégiscsak van otthona odahaza, olyan otthon, amelyik nem feltétlenül fagyasztja bele egy giccses, hamis létbe. Neki nem a kormánykereke tört el, ő maga a törés a kormányon. Ahogy finom üzenete is beleér a mai korba, annak viszont, aki megérti, egy gyomorszájba vágással felér – ezen a ponton ér össze kisebbségi lét, emigráns lét, migráns lét: nem rándul már össze a gyomrod, / ha rád förmednek: honnan jöttél közénk?! / Meg kell értened, / soha nem vonhatsz vállat ilyenkor, / mint egy hivatalnok, / aki állampolgárnak született. Avagy, másutt: kása nem étel / taliga nem szekér / tót nem ember / nekünk csak térdig ér a tenger / vesztesek a teremtésben / (majdnem) hazátlanok mégis mi vagyunk / mert ahol mindenki idegen /mindenki otthon van…

_____________________

Juhász Katalin írja az április 12-i dunaszerdahelyi bemutatóról:

„A Kalligramnál megjelent kötet címe Én nem menni lakni külföld. Van benne egy vers, amely Domonkos István nagy avantgarde költeménye, a Kormányeltörésben parafrázisa. Olvasva is erős, de Gál Tamás előadásában maga a sírva vigadós borzongás. A Deszka díjas színművész ellopta a show-t, pedig nyilván meg sem fordult a fejében, hogy ez az ő műsora, csak baráti szívességből volt jelen a könyvbemutatón. Néhány verset meg is zenésített, amitől a sorok plusz töltetet, sajátos ízt kaptak – akár egy önálló est alapját is képezhetnék, mondom halkan, ám határozottan.”

Amit elcsíptünk belőle:

(Folytatjuk!)

 

Gál Tamás Barakot mond
Gál Tamás Barakot mond

________________

RECENZIÓ:

Barak László leszámol a reménnyel

 

További hasonló témájú videók