XXX. TMOV – I. kategória, próza • Bodó Márk, Dunaszerdahely

Az első kategóriában, a prózamondók között indult Bodó Márk, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin MTNY Alapsiskola tanulója. Aranysávos besorolással a harmadik helyen végzett a versenyben. Felkészítő tanár: Mgr. Bánki Melinda. Bodó Márk Móra Ferenc: A mi pókunk című művét adta elő.   A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, […]

Turnéra indul a For You énekegyüttes

A For You acapella énekegyüttest öt fiatal énekes alkotja, akik úgy döntöttetek, egyesítik hangjukat, és hangszerek használata nélkül populáris hazai és külföldi slágereket szólaltatnak meg a capella stílusban. Elsősorban Szlovákiában és Magyarországon énekelnek, de kapnak meghívást Ausztriába és Csehországba is. Rendszeresen koncerteznek fesztiválokon és kulturális rendezvényeken. Az együttes több önálló albumot jelentett meg, videóklippjeiket pedig […]

Csallóközi Táncegyüttes: KépTánc – A mi Felvidékünk (3.)

2022. december 9-én a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban mutatta be a Csallóközi Táncegyüttes a KépTánc – A mi Felvidékünk című műsorát, a zenéről a Pósfa zenekar gondoskodott. A Csallóközi Táncegyüttes a Kárpát-medence színes, elsősorban magyar mozgás- és zenei kincsét egyrészt a közösségépítés sajátos formájaként, másrészt a közönséget is megcélozva a színpad világa felől […]

Apák, ha „Parttalan” zenélnek

Albumbemutató koncerttel jelentkezik a 2020-ban hazai és magyarországi zenészekből alakult APÁK együttes. 2023. március 10-én 19:00 órai kezdettel Dunaszerdahelyen a művészeti alapiskola (ismertebb nevén: zeneiskola) koncerttermébe várják a tisztelt érdeklődőket. Vontszemű Miklós zongorajátéka mellett Tóth Balázs szaxofonon, Szigeti Dezső gitáron, Valastyán Tamás ütőhangszereken, Köpöncei Dániel basszusgitáron, Belkovics István és Menyhárt József pedig énekével teszi teljessé […]

Képtánc. A mi Felvidékünk – bemutató előtt a Csallóközi

A Csallóközi Táncegyüttes legújabb műsora a Felvidék táncait, zenéjét mutatja be 2022. december 9-én 19:00 órától a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Művelődési Központ. Rendhagyó módon három méltán elismert hazai képzőművész, Lipcsei György, Szkukálek Lajos és Szabó Ottó alkotásai is szerepelnek a műsorban. A zenei kíséretet állandó zenekaruk, a Pósfa adja. Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!  

Are you Free? Zenei fesztivál Dunaszerdahelyen

Ma kezdődik a XIV. Are you Free? Zenei fesztivál Dunaszerdahelyen. Ma este az NFG klubban a Ranjevš & Óbasz (SK/CZ) duó nyit 20:00 órakor, Jakub Švejnar (dobok) és Štefan Szabó (gitár, effektek) játéka a kölcsönös odafigyelésen és az intenzív interakción alapszik. Őket az E Converso követi, mely a cseh új generáció négy tehetségének összefogásából alakult […]

Sétánytánc 2022 Dunaszerdahelyen (ajánló)

Sétánytánc 2022 címmel élőzenés táncestet tartanak Dunaszerdahelyen július 15-én 18:00 órától a Bartók Béla Sétáncon 😉 A zenéről a GolDDies – Swingatlanügynökség gondoskodik. A szüntekben és végig: swing és más társasági tánczenék! * Vedd meg a támogatói jegyed és foglalj asztalt mielőbb! 7.- € (a helyszínen 10.- €) Szervezők: – Dunaszerdahely Táncklub – D-hey Dance […]

Eredényhirdetés és díjeső a 46. Duna Menti Tavaszon (2.)

2022. június 3-án véget ért a 46. Duna Menti Tavasz. A díjátadó előtt a dunaszerdahelyi művelődési ház előtt gyülekeztek a résztvevők a szokásos fesztiválbúcsúztatóra. Megtekintették a Féli Községi Hivatal Katica Óvodája apróságainak táncos rövid műsorát. Majd a színházteremben a Mátyás sípja című zenés mesejáték szereplőinek tapsolhattak (ennek utolsó néhány mondatával kezdődik a díjátadó felvétele). A […]

Eredényhirdetés és díjeső a 46. Duna Menti Tavaszon (1.)

2022. június 3-án eredényhirdetés és díjeső zárta a 46. Duna Menti Tavaszt. A díjátadó előtt a dunaszerdahelyi művelődési ház előtt gyülekeztek a résztvevők a szokásos fesztiválbúcsúztatóra. Megtekintették a Féli Községi Hivatal Katica Óvodája apróságainak táncos rövid műsorát. Majd a színházteremben a Mátyás sípja című zenés mesejáték szereplőinek tapsolhattak (ennek utolsó néhány mondatával kezdődik a díjátadó […]

FÉNYFOGÓK – Ferdics Béla kiállítása az NFG Klubban

FÉNYFOGÓK / LAPAČE SVETLA / LIGHT CATCHERS 2022 Kiállításmegnyitó 2022. február 18-án 19 órakor a dunaszerdahelyi NFG Klubban (Bartók Béla sétány 788/1.) Ferdics Béla 2021. január 29-én mutatta be az online térben Ludus I–II. Fényfogók, térfoglalók című térinstallációinak művészi dokumentációját (beharangozónk és híradásunk az eseményről ITT). »„Varratszedésre várakoznak a tükrök a kertben” – írja Nézd, […]

AZ ÖTSZÖR SZÜLETETT FIÚ – igazi „színházi kámedi” érkezik Dunaszerdahelyre!

Színházi kámedi, azaz egy igazi színházi komédia érkezik 2021. október 22-én (pénteken) 20:00-kor Dunaszerdahelyre, az NFG klubba AZ ÖTSZÖR SZÜLETETT FIÚ címmel. A produkció két színész számára kínál virtuóz játékot, akik számos szerepet sűrűn váltogatva engednek betekintést egy színházi próbafolyamat kulisszái mögé. Majorfalvi Bálint és Téglás Márton már ismerősek lehetnek az NFG közönségének, többek között […]

Jubileumi koncertre készül a dunaszerdahelyi Szent György Kórus

20 éves fennállását ünnepli a dunaszerdahelyi Szent György Kórus. Ez alkalomból ad jubileumi koncertet a Csaplár Benedek VMK színháztermében 2021. október 2-án 18 órától. A belépés ingyenes.   Művészeti vezető: Érsek Rezső Karnagyok: Kollár Katalin, Érsek Rezső Az est vendégei: a Marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa, karvezető: Sikó Szidónia a somorjai Harmonia Classica kamarazenekar, […]

Are You FREE? 2021 Dunaszerdahelyen

Are You FREE? 2021 – Szeptember 10-11-én tartják a nem kommersz minőségi zene fesztiváljának következő évadját Dunaszerdahelyen a NA’CONXYPAN PT szervezésében. „2008 óta szeretettel várunk minden zenekedvelőt, korra való tekintet nélkül, aki képes volt megőrizni egyfajta nyitottságot mind gondolkodásában, mind zenei ízlésében. Olyan, főleg improvizatív zenei irányzatoknak biztosítunk teret, melyek elmozdítanak megszokott, hétköznapi zenefogalmunktól, gondolkodási […]