Meghalt Vincze Árpi bácsi

Vincze Árpád 1928. július 7-én született Magyarszentbenedeken. A tánccal korán kapcsolatba került, mert édesapjáék házánál volt a vasárnapi tánc. Szülei mindketten jó táncosok, „nagytáncúak” voltak. 1953-ban feleségül vette Vincze Juliannát 

(szül. Magyarszentbenedeken, 1935. augusztus 13.). Hat gyermeküket és három unokájukat nevelték fel.

Vincze Árpád
Vincze Árpád

A tánc életüknek nem egyszerűen része, hanem központi fogalma volt. Bajban támasz, segítség, jókedvben öröm, a párválasztás legfontosabb eszköze. Tudás, amire büszkék, és tartást ad számukra bárhova kerültek, kerülnek. A kettőjük közötti megértés tükre.

1981-től gyakran szerepelt különféle fesztiválokon. Számtalan felvétel készült róla. A Küküllő-menti pontozó és a vénes igazi mestere volt, akár egyedül, akár szintén kiváló falubeli társaival, Vincze Ferenccel, Székely Károllyal, Bíró Pállal közösen járták. Feleségével járt páros tánca kiemelkedően lendületes, változatos, szellemesen szerkesztett.

„Szóga gyerek vótam, annak születtem, annak is döglek meg! Nem sűrűn panaszkodok. Nem törölt el senki, de nem is állt ellenem senki. Az enyémet kiharcoltam mindenféle részbű.”

Vince Árpád 2004-ben kapta meg a Népművészet Táncos Mestere címet.

A Csángó Fesztivál több mint 20 éven át visszatérő ikonikus alakja, adatközlője, Vincze Árpi bácsi, a kiváló magyarszentbenedeki táncos már az égiekkel táncol. 
Temetése 2018. január 11-én, 13:00 órakor lesz Magyarszentbenedeken.

 

Magyarszentbenedeki szegényes és pontozó. Jászberény, Csángófesztivál 1993

Kutasföldi férfitánc: Vincze Árpád. Lapádi Gála 1997

Magyarszentbenedeki táncok – 1999