Charles-Émile Reynaud (1844–1918)

100 éve halt meg a mozgókép és azon belül az animáció kialakulásának fontos szereplője, a magányos francia feltaláló, Charles-Émile Reynaud (1844–1918). A technikai megoldások keresése mellett a saját kezűleg festett mozgóképek vetítése egész életét végigkísérte, és bár pályafutása nem volt buktatóktól mentes, ő végig kitartott álmai és elképzelései mellett.

Reynaud 1877-ben szabadalmaztatta első saját találmányát, a praxinoszkóp nevű eszközt, amelyet a zootrópból fejlesztett ki, és amely az 1878-as világkiállításon díjat nyert. A praxinoszkóp szerkezete szintén függőleges forgástengelyű hengert vesz alapul, amelynek a belsejében a zootróphoz hasonlóan papírcsíkon található a rajzsorozat. A mozgás fázisai azonban nem réseken át követhetők, hanem a henger központi tengelye köré elhelyezett síktükrökben. A hengert megpörgetve a tükrök is forognak, és abban, amelyik éppen felénk fordul, láthatjuk a vele szemben álló és benne tükröződő rajzot. Fontos, hogy a tükröző felület nem lehet folyamatos, hiszen akkor a sztroboszkóp-hatás nem alakulna ki, és elmosódott képet látnánk. A jobb láthatóság kedvéért Reynaud egy fényforrást is beépített a henger fölé ernyős gyertyatartó formájában. A zootróphoz képest a praxinoszkóp annyiban jelent előrelépést, hogy a rések kiiktatásával sokkal tisztább, folyamatosabb képet láthatunk.

_____________________

A világ első animációs kisfilmje:

____________________
 
Charles-Émile Reynaud továbbfejlesztette találmányát. Az első lépés a praxinoszkóp-színház volt 1879-ben. A játékdoboz felnyitható tetejének belső oldalára helyezte el azt a képet, mely díszletként szolgált, a következő tábla közepébe pedig olyan tükröt épített be, melynek közepét nem foncsorozták, így az téglalap formában átlátszó volt. E mögött forgott a praxinoszkóp, amelynek „mozija” így a kivágásban volt látható, míg a díszlet a foncsorozott részben tükröződött, s e két elemből állt össze az előadás. Reynaud ebben az esetben fekete hátteret festett a figuráihoz, amely az átlátszó üveg mögött valamelyest szintén tükröző felületként működött, ezáltal a díszletbe való beágyazottság illúziója még teljesebbé vált. A praxinoszkóp-színház kétségtelenül összetett élményt nyújtott, viszont a produkciót még mindig csak egy személy élvezhette egyszerre.
 
Praxinoszkóp-színház

Praxinoszkóp-színház

A következő lépés a praxinoszkóp-vetítő volt, s ez az egyik első megoldása volt a rövid animációk kivetítésének. Ehhez Reynaud dupla lencséjű laterna magicát használt, amelynek egyik lencséjén keresztül egyszerű, háttérként szolgáló állóképet vetített a falra, a másikon át pedig, tükörkombináció segítségével, egy praxinoszkóp képsorozatát. A hagyományos praxinoszkóptól eltérően a fázisrajzok nem papíron kerültek a henger belsejébe, hanem a hengert magát építette üveglapokból, és ezekre festette a képeket. A fénysugár áthaladt az üveglapokon, visszaverődött a praxinoszkóp központi síktükreiről, majd a lencsén keresztül jutott el a falra, kivetítve a képet. A figurák fekete alapon jelentek meg az üveglapokon, hogy semmilyen fölösleges tükröződés ne zavarja illeszkedésüket a vetített háttérbe. Ily módon már egyszerre többen részesülhettek az animáció varázslatos hangulatából, de még mindig korlátozta az élményt, hogy a felhasznált képek száma nem léphette túl a tizenkettőt.

Fontos észrevennünk, hogy Reynaud elsőként valósította meg azt a bravúrt, amely később elengedhetetlenné vált a rajz alapú animációs technikákban, hogy külön kezelte a mozgó figurákat a háttértől. Az egymásra vetítés következtében az alakok nem takarták ki a környezetet, és az áttűnt rajtuk, mégis sokkal változatosabbá és teljesebbé vált a vizuális élmény.

 

 

 

Praxinoszkóp-vetítő

Praxinoszkóp-vetítő

Reynaud nem nyugodott, amíg meg nem alkotta az optikai színházat, amelyet 1889-ben mutatott be a közönségnek. Találmányában a képek hordozójaként perforált szélű flexibilis szalagot használt, amelynek ötletét az akkoriban kifejlesztett kerékpárlánc szolgáltatta. Így tetszőleges hosszúságú, feltekert szalagra festhette képsorozatait, majd a perforációk segítségével aránylag egyenletesen továbbíthatta a képeket egyik tekercsről a másikra. A mozgókép és az álló háttér egymásra vetítésének megoldását átemelte a praxinoszkóp-vetítőből, és tökéletesítette is azt. Néhány esetben a celluloidszalagra kis fémnyelvecskéket szerelt, amelyek a kellő pillanatban elektromos kapcsolóval hanglejátszót indítottak be. Egyedülálló élményt jelentett a korabeli nézőknek, hogy nemcsak mozogni láthatták kedvenc figuráikat, hanem hangeffektek is társultak a mozdulataikhoz, sőt néha dalra is fakadtak. Reynaud tizenöt perces hosszúságú filmeket készített, ehhez több száz képet festett egy-egy szalagra. Előadásainak hatalmas sikere volt, népszerűségének csúcsán naponta öt-hat vetítést is tartott. 1892 és 1900 között Pantomimes lumineuses(Fénypantomimok) című előadásai több, mint tízezer alkalmat értek meg, és ezekre mintegy ötszázezer jegy kelt el. Az élmény, amelyet a praxinoszkóp-színház nyújtott, messze túlmutatott az addig látott, csupán néhány képből álló „vizuális csodákon”. Reynaud forgalmazni is szerette volna a találmányát, de a berendezés, törékenysége miatt, nehezen volt szállítható, kezeléséhez pedig komoly szakértelemre lett volna szükség, így a remélt üzleti siker elmaradt.

 

Reynaud optikai színháza

Reynaud optikai színháza

Párizs közönsége megszokta a mozgóképvetítést, így a francia feltaláló megalapozta a mozi népszerűségét. A sors iróniája, hogy később éppen ez a műfaj szorította ki őt a piacról. Reynaud továbbra is megmaradt a kézzel festett képeknél, és nem volt hajlandó fotókat használni helyettük, legfeljebb oly módon, hogy átrajzolta azokat. Nem érdekelte a valóság tökéletes ábrázolása, inkább annak valamiféle interpretációját találta izgalmasnak. Így aztán, amikor 1895. december 28-án berobbant a Lumière fivérek találmánya, a mozi, Reynaud, méltatlan módon, pillanatok alatt közönség nélkül maradt, hiszen a valóságot ábrázoló mozgóképnek olyan varázsa és vonzereje volt, amivel a rajzolt történetek nem tudtak versenyre kelni. Érthető elkeseredésében szalagjainak és felszerelésének nagy részét a Szajnába dobta, ennek következtében filmjeiből csak néhány maradt fent, mint például a Szegény Pierrot (Pauvre Pierrot, 1892) vagy az Egy kabin körül (Autour d’une cabine, 1895). A két említett film mai szemmel is tanulságos, hiszen Reynaud jó érzékkel adaptálta rajzait a történetek elmeséléséhez. A grafikai kivitelezés is igényes, hatásuk mégis inkább abban rejlik, amit Norman McLaren fogalmazott meg majd fél évszázaddal később: az animáció nem olyan rajzok létrehozását jelenti, amelyek mozognak, hanem magának a mozgásnak az ábrázolását rajzok segítségével.

 

Állókép Reynaud Szegény Pierrot (Pauvre Pierrot, 1892) című vetített előadásából

Állókép Reynaud Szegény Pierrot (Pauvre Pierrot, 1892) című vetített előadásából

Reynaud soha nem heverte ki a kudarcot, és bár később kidolgozta a sztereo-praxinoszkópot, amelyhez felvevőt és vetítőt is tervezett, ez a találmány pénz hiányában nem valósult meg. Elszegényedve és magányosan halt meg, fantasztikus életművét, amelynek ráadásul jelentős része elveszett, már csak az utókor tudja helyén értékelni.

Láttuk tehát, hogy 1890-es években a mozgókép technikája már nagyon közel állt a beteljesedéshez. Thomas Edison (1847–1931) kutatócsapatának egyik tagja, W. K. L. Dickson 1894-ben a fonográf mintájára megépítette a kinetográfot, amellyel folyamatos és egyenletes mozgóképet lehetett rögzíteni. Dicksont Marey hajlékony filmszalagos kamerája inspirálta. Képhordozóként 35 mm széles celluloidcsíkot használt oly módon, hogy minden képkocka két oldalán 4–4 lyukat vágott, amelyek segítségével a szerkezet egyenletesen továbbítani tudta a filmszalagot. Az exponálás másodpercenként 46 képkocka gyorsasággal történt. Ezek után Edison megalkotta a kinetoszkópot, amely a kinetográffal felvett képeket a megfelelő sebességgel játszotta le. A kivetítés itt sem volt megoldott, ugyanis a szerkezetbe egy nyíláson át betekintve vált láthatóvá a mozgókép. Edison sok felvételt forgatott Fekete Máriának elkeresztelt kis stúdiójában, amelyeket úgynevezett kinetoszkóp-szalonokban nézhettek meg az érdeklődők. Ez jövedelmező vállalkozás volt pár évig, de időközben a feltalálók megoldották a kivetítés kérdését, és ezzel kezdetét vette a mozi. Forrás: M Tóth Éva, Kiss Melinda: Animációs mozgóképtörténet I. (Typotex Kiadó, 2014)

 
__________________
 

____________________

Fotó: Frankfurt-Eschersheim. Sauerlaenders Filmarchiv. Praxinoskop (um 1890; Charles-Émile Reynaud)

 

 
 


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Tags: ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2018/01/charles-emile-reynaud-1844-1918/trackback/

Most itt van: Home // Műszaki újdonságok, NAGYVILÁG, TECH, VIDEÓK // Charles-Émile Reynaud (1844–1918)





© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 . All rights reserved.
Edited by Microgramma