Haragszanak az istenek Balin

Kitört a Bali keleti részén található, háromezer méter magas Agung vulkán Indonéziában. A szeptember óta aktív tűzhányó szombaton, majd vasárnap is négyezer méteres magasságba lövellt ki magából füstöt és hamut.

Agung vulkánAz indonéz vulkanológiai és földtani intézet szerint habár a vulkán egyelőre csak füstöt és hamut okád, a belsejében már megkezdődött a magmakitörési fázis. A szakemberek szerint fel kell készülni egy esetleges nagy erejű, robbanásszerű kitörésre. Az ott élők már szeptembertől menekülnek a kitörési zóna közeléből, miután több száz kisebb rengést lehetett észlelni a térségben. A több mint ötszáz ideiglenes szállás azonban csak nagyjából 70 ezer embernek elég.

A vulkán fontos szerepet játszik a helyiek kultúrájában, úgy tartják, ha a hegy morog, az istenek mérgesek. Néhány vallási vezető egyenesen a turistákat hibáztatja, akik nem viselkednek megfelelően, ezért haragszanak az istenek. Az indonéziai sziget nagyon népszerű a turisták körében, a leglátogatottabb régió 70 kilométerre fekszik az Agung hegytől.

Az Agung legutóbb 1963-ban tört ki – akkor 1100-an haltak meg. Most 12 kilométeres körzetben határozták meg a kitelepítési zónát az illetékes hatóságok. A vulkán mindössze hetven kilométerre van több, a turisták körében rendkívül népszerű üdülőhelytől, így most csaknem száz busz áll készenlétben arra az esetre, hogy ha a reptér esetleges lezárása miatt gyorsan el kell vinni az ott nyaralókat.

A füstfelhő elkerüli Bali nemzetközi repülőterét, ezért a légikikötő továbbra is működik.

Indonézia az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol a törésvonalak miatt rengeteg az aktív vulkán.

Az 1963-as kitörés dokumentumai:

 

(Forrás: Euronews, YouTube)

 


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


...

Tags: , ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2017/11/haragszanak-az-istenek-balin/trackback/


Most itt van: Home // Nagyvilág, Természetfilmek, Videók // Haragszanak az istenek Balin




Ez is érdekelheti:


© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma