„Ne írd alá, János!” – A Lex CEU és visszhangjai • Frissítve: Aláírta…

CEU tüntetés Budapest 2017-4-9Vasárnap délután több tízezer ember próbálta a kiállásával meggyőzni Áder Jánost arról, hogy ne írja alá a Közép-európai Egyetemet (CEU) ellehetetlenítő törvénymódosítást. 

  • A Magyar Országgyűlés kedden szavazta meg azt a fideszes törvénymódosítást, amely ellehetetlenítené a Soros György alapította egyetem, a CEU budapesti működését
  • Áder János államfőnek hétfőig van lehetősége arra, hogy a törvényt az Alkotmánybíróság elé küldje
  • A CEU mellett a fél tudományos világ és politikai élet kiállt, tekintve, hogy a legjobb eredményekkel és kapcsolatrendszerrel büszkélkedő magyar egyetemnek számít jelenleg
  • Vasárnap délután a Kossuth téren több tízezer ember üzent az államfőnek, hogy ne írja alá a törvényt.

___________
A CEU nemcsak a nemzetközi szinten egyik leginkább elismert magyar egyetem, de éppen ezért a nemzetközi tudományos támogatások lehívásában is a legsikeresebb, nemcsak Magyarországon, de gyakorlatilag az egész régióban. Nem véletlen, hogy az egyetemért az utóbbi napokban többen is bejelentkeztek már, miközben egyetemek sora állt ki érte, Nobel-díjasok, kutatók, közgazdászok, oktatók, közéleti emberek hosszú sora; Magyarország tallinni tiszteletbeli konzulja le is mondott tiltakozásul… A CEU kiemelkedő szereplését az EU-s pályázatokon Carlos Moedas tudományért és innovációért felelős uniós biztos is kiemelte abban a közleményében, amelyben azt írja, az EU vizsgálja a magyar felsőoktatási törvény módosítását, és arra buzdítja a magyar hatóságokat, hogy tartózkodjanak a tudományos szabadság korlátozásától.

___________
„Ez nem egy egyetemről szól, hanem az egész országról és annak szabadságáról.” Ezzel indította Berg Dániel, ceremóniamester, ceus diák a vasárnap esti demonstrációt.  „Az az ország, amely fantomellenségeket képez állampolgáraiból, az nem szabad. Legyen szabad a tudás, legyen szabad a tanulás és a tanítás, legyen szabad az ország!”

Márton Péter (CEU PhD) volt az utolsó felszólaló, aki feltette a fogós kérdést: „Milyen törvény az, ami árt a diákoknak, árt a tanároknak, árt az egész országnak?”

Az ELTE-n szimpátiatüntetést rendeztek ma 10 órától a CEU mellett, melynek keretében rendhagyó előadásokat tartanak az oktatási szabadságról és az egyetemi autonómiáról. Az oktatók ma a klasszikus szabadságjogokról, a civil társadalom szabadságáról és a szakmai felelősségéről, melyet a jogászoknak majd képviselniük kell. A jogszociológus szintén azt mondta, ez a törvény nem csak a CEU-ról szól.

Közben a magyar parlament hétfői ülésén a napirend előtt vitáztak a Közép-európai Egyetem ügyéről.
Áder János aláírta.

______________
Így vonultak át a CEU-tüntetés résztvevői a Lánchídon – a Drone Media Studio felvételei.

Forrás: HVG; 444., Népszava; Index; 24.hu

További hasonló témájú videók