SZÍNHÁZI LÁBJEGYZET 51. – Rómeó és Júlia

RÓMEÓ ÉS JÚLIA - Komáromi Jókai Színház2Az ötvenegyedik Lábjegyzet a Martin Huba által színpadra állított klasszikus tragédia, a Rómeó és Júlia kulisszái mögé enged betekintést. A műsorban maga a rendező, illetve Bárdos Judit (Júlia), Béhr Márton (Rómeó), Losonczi Kata (Capuletné) osztják meg gondolataikat a közönséggel William Shakespeare klasszikus művével és a próbafolyamattal kapcsolatban. (Szereposztás)

____

Ha van a világirodalomban történet, mely idős és fiatal számára egyaránt ismerős, kedves, az a Rómeó és Júlia. Ha van közhely, ami ehhez kapcsolódik, akkor az a „szerelem mindent legyőz” általánosítás. Pedig ha újraolvassuk a történetet, azt látjuk, hogy a szerelem valóban túllép a megosztottságon, s nem vesz tudomást a párt-politikáról, de hogy legyőzhet-e mindent, s ha igen, milyen áron, ebben már a négyszáz éve elhunyt költőóriás sem túl optimista. Fiatal életek hullnak porba, sokat ígérő lehetőségek hunynak ki egy pillanat alatt, s miért? Mert a társadalmi megosztottság megszabja a határokat és a szabályokat. Klasszikus szép mese; legyintsünk csak, hol van ez ma már? Aztán nézzünk körül és gondoljuk ezt át újra.

 

A tegnap esti bemutatót követően az előadás az alábbi időpontokban látható:

  • 2017. március 25., szombat 19:00 – Komárom; Jókai bérlet
  • 2017. március 26., vasárnap 15:00 – Komárom; Lehár bérlet
  • 2017. március 28., kedd 15:00 – Komárom; Ifjúsági bérlet
  • 2017. március 29., szerda 15:00 – Komárom; Ifjúsági bérlet

____________
Kísérőrendezvények: 

A Shakespeare nyomában címet viselő színháztörténeti vetélkedőt középiskolás diákok számára hirdette meg a színház. 2017. március 31-én 10.00 órától kerül sor a végső megmérettetésre, a döntőre. Kilenc középiskolai csapat méri össze a tudását Shakespeare témában.

Ugyanezen a napon – a rendezvény zárásaként – a Vasmacska Stúdiószínpadon 17.30 órai kezdettel Nádasdy Ádám Shakespeare-fordítóval, költővel, nyelvésszel beszélget Gazdag József. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

_____________
A Komáromi Jókai Színház internetes műsorát Majorfalvi Bálint készítette.
A színház fotóján: Szabó Vikor, Tóth Károly, Culka Ottó, Forgács Attila, Nagy László


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Tags: , ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2017/03/szinhazi-labjegyzet-51-romeo-es-julia/trackback/

Most itt van: Home // FELHÍVÁS, KULTÚRA, Színház, VIDEÓK // SZÍNHÁZI LÁBJEGYZET 51. – Rómeó és Júlia





© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma