Ha valaki pénzét uzsoráért adja kölcsön, annak az ördöggel is van dolga

Széchenyi István a Vaskapunál (Schöfft József, Schöfft Ágoston festményéről – 1836) 1791. szeptember 21-én született gróf Széchenyi István, a reformkori politikai küzdelmek egyik vezéralakja, aki a gazdaság és a közlekedés mellett Magyarország köz- és sportéletének szervezésében is halhatatlan érdemeket szerzett. A grófot Kossuth Lajos egykoron a „legnagyobb” magyarnak” titulálta, és mindmáig így tartjuk őt számon, hisz talán nincs még egy ember, aki ekkora féltéssel viseltetett volna a nemzet iránt.

Szöveg: Bereményi Géza • Új dalok (1990)

A Hídember 2002-ben bemutatott magyar filmdráma gróf Széchenyi István életét mutatja be, Bereményi Géza rendezésében. A film az 1820 és 1860 közötti időt dolgozza fel, azt az időszakot, amikor a Habsburg Monarchiában egy különleges szellemi képességekkel és anyagi háttérrel született valaki, aki nagy dolgokat visz majd végbe. Ez a fiatalember könnyelmű életet él, mígnem fordulatot vesz élete. Neveltetése ellenére a Habsburgok ellenfele lesz. Széchenyi gróf egy híd építését akarja a Dunán át, ami a Nyugat és a Kelet közti kapcsolat jelképezné. A forradalomért saját magát hibáztatja, és ebbe bele is őrül. Szanatóriumba vonul, de később önmaga lesz és folytatja hídépítési tervét.

„A magyar mélyen aludt. Eközben nyelvét felejté, nemzeti színét veszté. Sok azt hitte, nem eszmél már fel többé, s el van olvasztva. De a magyar felébredt; mily halovány színben, mily torzalakban, ki-ki előtt ismeretes. Alig van nemzetek közt ily iszonyatos példa. Sok ezt azonban fel sem vette, sőt álfényében, mint Armida kertjében, még tetszett is magának. Többnek azonban tűrhetlen volt az önmegismerés e keserű képe, ámde erő nem szilárdítá keblét; kétségbeesett, s magára hagyta a hont. Voltak végre olyasok, kik dagály s szélvész dacára nem gyengültek el, s férfiak maradtak a veszély óráiban.

– S ismét élet felé kezdett fordulni a haza. Oly hervadólag tengett azonban szerencsétlen vérünk, hogy lehetetlen vala, miképp mi újabbak folyvást pirulván fejletlen, aljas létünkön, az előttünk oly ragyogó példák útmutatása szerint ne ébredeztünk volna azon szent kötelesség érzetére, hasonlólag járulni hű kebellel közanyánk ápolásához. És e nemes érzet nőttön nőtt, s hála a nagy istennek, már oly szép gyökereket vert, miképp a legszebb virágzásnak bizton elibe tekinthetni, hahogy a visszahatás felhőszakadása nem sodorja azokat ismét tőstül ki. Ámde itt a baj, és e veszély mutatkozik aggasztólag.”

– Széchenyi István: A Magyar Akadémia körül, 1842

 

A következő közkedvelt, több helyen Széchenyinek tulajdonított idézet valójában egy életrajzi témájú irodalmi műből származik (Surányi Miklós: Egyedül vagyunk (1936), A legnagyobb magyar c. kötet, Első rész, 6. fejezet). Nincs bizonyíték arra, hogy Széchenyi valaha is mondott, vagy írt volna hasonlót, de jól hangzik:

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.”

(A címben szereplő mondat a Hitel című művének egy lerövidített mondata.)

(Visited 22 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: