Hégli Dusan Finomhangolással indul Avignonba – előzetes!

Varsányi László és Hégli Dusan„A darab egy szimbólumrendszerre épül – ez a zene. A téma pedig olyasmi, ami óriási mennyiségű embert érint, de nem merünk róla beszélni, gyakran a múltra vagy a hagyományra való hivatkozással. De nem lehet a hagyományra csak akkor hivatkozni, mikor nekem jólesik és védelmet nyújt valamiféle nyitottsággal szemben, egyébként pedig teljesen illogikus vagy paradox helyzetekbe menni. Mindegyikünk hagyománytisztelő, de mindegyikünk nyitott is.”

Részlet a beszélgetésből, amelyet jövő vasárnap tűzünk műsorunkra. Varsányi László igazgató és Hégli Dusan művészeti vezető mesél a nemzetközi bemutatkozási lehetőség történetéről.

A Hégli Dusan által elnyert alkotói pályázatnak köszönhetően júliusban 22 napot töltenek majd el a Rhône folyó partján fekvő francia városban, 21 előadást adva a szakma legjobbjainak. 
Az Avignoni Fesztivál a világ legnagyobb kortárs színházi seregszemléje, Szlovákiából még soha nem járt társulat a fesztiválon. Az Ifjú Szivek Táncszínház az Espace Alya Theatre, a Festival OFF d´Avignon és a  Dusan Hegli Company közötti koprodukció eredményeként látogat el a dél-franciaországi városba.
„Az Ifjú Szivek Táncszínház küldetése és egyben kiemelt feladata, hogy hagyományos kultúránkat, közösségünket külföldön is képviselje. A fesztiválra az egész társulat készül, az új előadás címe Finetuning, amely a készülő trilógia első része. Az egész estés koreográfia olyan témákat dolgoz fel, amelyek talán mindennapjainkban is finomhangolásra szorulnak” – nyilatkozta Varsányi László igazgató.
A három hetes rendezvényen évente több mint félmillió színházlátogató, 3500 akkreditált színházigazgató, kritikus és szakember fordul meg és válogat előadásokat Európa és a világ legnagyobb presztízsű színházaiba. Aki számít a szakmában, az jelen van.


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


...

Tags: , , , , ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2016/06/hegli-dusan-finomhangolassal-indul-avignonba/trackback/


Most itt van: Home // Művészet, Nagyvilág, Nézet, Színház, Tánc, Videók, Zene // Hégli Dusan Finomhangolással indul Avignonba – előzetes!




Ez is érdekelheti:


© Magyar Interaktív Televízió





© 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
Edited by Microgramma