SZÍNHÁZI LÁBJEGYZET 37. – Börtönkarrier

A Komáromi Jókai Színház internetes műsorában ezúttal az Erdeős Anna által színpadra állított Börtönkarrier című zenés vígjátékról esik szó, melyet november 20-án mutatott be a színház társulata. A harminchetedik Lábjegyzetben megszólalnak néhányan az alkotók közül, valamint nézői vélemények is rögzítésre kerültek, ízelítőt adva, hogy miként fogadta a publikum ezt az egészen új formanyelven dolgozó, szórakoztató s egyben gondolkodásra késztető produkciót.

Készítette: Majorfalvi Bálint • Fotó: Jókai Színház

BÖRTÖNKARRIER
Tauno Yliruusi, a nemrégiben elhunyt finn szerző drámai alapanyaga is fordított sémából indítja a történetet. Azt fejtegeti, hogy a börtönben nagyobb védettségben, biztonságban élhet korunk agyonhajszolt, agyonbürokratizált embere, mint szabadlábon. Hát még ha bűnöző! A komédia főhőse is minden tőle telhetőt megtesz, hogy minél hosszabb időt tölthessen börtönben, azért szökik meg a lehető legfeltűnőbb módon cellájából, majd a „civil” életben is minden cselekedetét ez a szándék motiválja. Nem rajta múlik, hogy mégsem éri el célját.
Ebből az alaphelyzetből indult ki a szerzőpáros Erdeős Anna, aki a darab rendezője is egyben, és Szemenyei János, a fiatal, de elismert zeneszerző, s zenés vígjátékká gyúrták az eredetileg prózai színdarabot.
Erdeős Anna leporolta és újraértelmezte Yliruusi történetét, metszőbbre, élesebbre fogalmazta a társadalmi konfliktusokat. Kiragadta a kicsit álmos finn világból a történetet és egy mindannyiunk számára ismerős korrupt, deformált társadalmi modellt állított, ahol a gazságnak semmi nem szabhat határt, ahol bukni csak felfelé lehet.
Az előadás bevállaltan Brecht Koldusoperájára asszociál. Erdeős Anna dalszövegei nem érzelgős versikék, hanem kőkemény kritikával megfogalmazott szociológiai pillanatképek, Szemenyei János zenéje, songszerű dalai Kurt Weill dalainak frissességét, dinamikáját, humorát idézik meg.
Az előadás formai világa is ezt a színházi stílust célozza meg. A hátradőlős, édes-bús mindentől távoli történetmesélés helyett most kénytelenek leszünk tükörbe nézni. Magunkra ismerünk-e, felismerjük-e a körülöttünk lévő hatalmi gépezet szereplőit? Vajon nekünk mit jelent a szabadság? A konfortzónát? A biztonságot? A helyzetek állandóságát és kiszámíthatatlanságát?
„A szabadság számomra régebben a teljes akadálytalanságot jelentette – írja Hamvas Béla. – Ez persze nem szabadság volt, hanem önkény; most tudom, hogy szabadnak lenni annyi, mint biztos tudatában lenni annak, mi van, és hol van, és tudni, hogy a dolgok között miképpen kell mozogni.”
És Ön? Tudja, hogy kell mozogni és előrejutni a világ dolgai között? Szabadság, testvériség… és így tovább? Vagy ezek már csak egy letűnt korszak megsárgult relikviái? Ha kételyei lennének, ha netán elbizonytalanodott, tartson velünk, ha válaszokat nem is kapna – kérdezzünk együtt!