
Rükverc – egy (lecsúszott) polgár vallomásai Füleken
A Füleki Városi Művelődési Központ szeretettel meghív minden színházkedvelőt a kassai Thália Színház Rükverc című darabjára 2015. november 14-én 18.00 órától a Városi Művelődési Központba.
A darab főszereplője, Gál Tamás a tragikomédiában nyújtott színészi teljesítményéért az idén elnyerte a legjobb színházi alakítás díját. A „szlovákiai színházi Oscar”-ként emlegetett Dosky díjakat immár huszonöt éve ítélik oda a színházi szakma legjobbjainak, de Gál Tamás személyében első alkalommal kapta meg a Deszkák-díjat magyar színművész.
A Rükverc nagyon pontos és alapos látlelete, egy ember életén keresztül, a régiónk jelenének és félmúltjának. Kerékgyártó István, a darab szerzője kassai viszonyokra dolgozta át a darabot, alcímében is utalva a város ikonikus alakjának, Márai Sándornak a regényére: Egy (lecsúszott) polgár vallomásai. A főhős, Vidra Zsolt élete fordított sorrendben bomlik ki, a kétezres évek elejétől jutunk vissza az 1950-es évekig. A Czajlik József rendezte darab indult a szlovákiai színházak legrangosabb seregszemléjén is Turócszentmártonban, a Magyar Színházak XXVII. Kisvárdai Fesztiválján pedig közönségdíjat kapott.
A kassai Thália Színház olvasópróbája Kerékgyártó István: Rükverc – egy(lecsúszott) polgár vallomásai c. tragikomédiájához.
Videó: Ami Kassa
Kerékgyártó színműve Szlovákiában ősbemutatónak számít. Emellett a szerző a kassai Thália Színház kérésére kifejezetten kassai viszonyokra dolgozta át a darabot. A darab tizennégy jeleneten keresztül követi végig a főhős, az örök vesztes prototípusaként is jellemezhető Vidra Zsolt életét. Az alkotás egyik leleménye, hogy fordított időrendben, visszafelé bomlik ki a főszereplő élete, ebben az esetben a haláltól jutunk el a születésig. A társadalom hatvan éve tükröződik Vidra Zsolt apró örömökből és hatalmas kudarcokból álló életében. A műre egyszerre jellemzőek a pergő dialógusok, a hűvös acélkeménységű helyzetrajz, a pengeéles fogalmazás, a kegyetlen, lényegre törő jellemzés, a groteszk hangvétel és a fekete humor.
Csak 15 éven felülieknek!
Rendező: Czajlik József
Dramaturg: Forgács Miklós
Díszlet: Fodor Viola m.v.
Jelmez:Őry Katalin m.v.
Zene: Lakatos Róbert
Mozgás: Bocsárszky Attila, Richtarcsík Mihály
Köszönet Szászi Zoltánnak konzultánsi munkájáért!
Szereplők
Vidra Zsolt | Gál Tamás |
Szocmunkás, Anya, Szőke nő, Boltvezetőnő | Varga Lívia |
Orvos, Eta, Erzsi, Zsizsi, Gyerek, Körzeti orvos | Latócky Katalin |
Patológus, Joli, Vevő, Kurva, Márta | Rab henrietta m.v. |
Jegyzőkönyvvezető, Jutka, Tanulólány, Nővér, |
Dégner Lilla |
Lecsós Vera, Telefonhang, Ancsa, Kurva, |
Szoták Andrea |
Százados, Kertész, Szerető, Csongor, Mester, |
Benkő Géza m.v. |
Boncmester, Jocóbá, Apa, Német turista, |
Petrik Szilárd |
Rendőr, Usankás, Zelený főmérnök, Bodó, |
Bocsárszky Attila |
Rendőr, Sálas, Kalapos, Boltvezető, Gazsi, |
Madarász Máté |
Zászlós, Pólós, Pultosfiú, Jani, Kiscsibém, |
Ollé Erik m.v. |
Misi, a néptáncos |
Richtarcsík Mihály m.v. |