Elhunyt Omar Sharif

Omar SharifDoktor Zsivágó, az Arábiai Lawrence Ali sejkjének megszemélyesítője, Omar Sharif filmszínész halott. Michel Shalhoub néven egy tehetős, libanoni-szíriai gyökerekkel rendelkező, keresztény alexandriai családban született. 

Tanulmányait kairói angol iskolákban végezte, majd Londonban, a Drámai Művészetek Akadémiáján tanult, s elvégezte a kairói egyetem matematikai és fizikai szakát is. Vonzó külseje, atletikus termete révén az egyiptomi filmipar és a közönség kedvence lett, 1954 és 1961 között több mint húsz arab nyelvű vígjátékban, romantikus és kalandfilmben játszott. Népszerűségét növelte, hogy amikor 1955-ben feleségül vette a közönség másik bálványát, Faten Hamama filmszínésznőt, akkor áttért az iszlám hitre.

🙂 Ilyen volt fiatalon egy interjúban:

Az ötvenes évek végétől – immár Omar Sharif néven – nyugati filmekben is feltűnt. Első kiemelkedő sikerét 1962-ben az Arábiai Lawrence című monumentális angol moziban aratta: Ali sejk szerepe Oscar-jelölést, Arany Glóbusz-díjat és egy amerikai filmszerződést hozott számára. Nyelvi gondjai nem voltak, az arab mellett folyékonyan beszéli az angolt, a franciát, az olaszt és a spanyolt is.

Karrierje csúcsára a hatvanas években érkezett az 1965-ben készült Doktor Zsivágó című amerikai filmeposz címszerepével. A 200 perces, monumentális alkotás egyszerre nyújtja az 1917-es orosz forradalom nagy ívű panorámáját, és kíséri nyomon a tragikus események középpontjába kerülő orvos harcát a túlélésért. A filmet tíz Oscar-díjra jelölték, s öt kategóriában el is nyerte azt.

A kasszasiker után következett a Funny Girl című musical, amelyben partnere Barbra Streisand volt. Az 1968-ban készült filmet Egyiptomban betiltották, mert a főszereplő – még ha csak a filmvásznon is – egy zsidó nővel esett szerelembe. A hollywoodi álomgyárban Sharif játszott westernben (Mackenna aranya), romantikus moziban (A randevú) és történelmi drámában (Az utolsó völgy) egyaránt. Dolgozott Európában is, itt készült filmjei közül a legnépszerűbbek a Mayerling, A betörés és A rejtelmes sziget.

A hetvenes évektől egyre inkább rutinjára szorítkozott, bár így is emlékezetes alakítást nyújtott a lengyel Andrzej Wajda Franciaországban készült Dosztojevszkij-adaptációjában (Ördögök), valamint a Monsieur Ibrahim és a Korán virágaiban. Utóbbi alakításáért megkapta a francia Oscarnak nevezett César-díjat. Sharif az elmúlt években játszott a Hidalgo – A tűz óceánja című kalandfilmben, s ő volt az egyik főszereplője a cigány prímáslány Czinka Pannáról forgatott magyar–szlovák koprodukcióban, A szívemre célozzatok című moziban.

Az egykori legendás férfiszépség filmjeiben főként romantikus hősöket, szívtiprókat, kalandor lovagokat alakított. Karrierje csúcsán számos legenda keringett róla: hogy napjait délben kezdi, hogy rettenetes dühkitörései vannak, s hírbe hozták szinte minden filmbeli partnernőjével, többségében nem is alaptalanul. A nőkön kívül másik szenvedélye a játék: a világ egyik legkiválóbb bridzsjátékosaként az 1964. évi bridzsolimpián ő képviselte Egyiptomot, a témában több könyvet írt és még számítógépes bridzsjáték is megjelent nevével. Szerette a fényűző életet, palotái voltak, ménese versenylovakkal, s előfordult, hogy egyetlen éjszaka egymillió dollárt veszített kártyán vagy ruletten. Ilyen életvitel mellett nem meglepő, hogy Sharif, aki a hatvanas évek végén filmenként egymillió dollárt is elkérhetett, pénzkereset céljából később számtalan reklámhoz adta arcát és hangját, 1991-ben pedig nevével Kijevben kaszinót alapítottak. (Forrás: Origo)

(Visited 43 times, 1 visits today)
%d bloggers like this: