Nagy pecsét-díjat kapott a Káin gyermekei

ZagrebDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválA ZagrebDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon regionális kategóriában Nagy pecsét-díjat kapott a Káin gyermekei című magyar alkotás, míg ugyanezen kategóriában Kis pecsét-díjat nyert a Másik Magyarország című dokumentumfilm. Nemzetközi kategóriában a brit Virunga című alkotás kapott Nagy pecsét-díjat.

http://youtu.be/a_hB2vgV6SM

Gerő Marcell Káin gyermekei című dokumentumfilmje Monory Mész András Bebukottak című, szintén dokumentumfilmjének (1985, Balázs Béla Stúdió) gyilkosságért elítélt fiatalkorú szereplőinek felkutatására és megszólaltatására vállalkozik. Hogyan élnek most, 30 évvel később?

A Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból című alkotás Nagy Dénes munkája, és Bukta Imre képzőművészt követi szülőfalujába.

  • Nemzetközi kategóriában a Virunga című film vitte el a Nagy pecsét-díjat. Orlando von Einsiedel rendezésében a film arra a küzdelemre hívja fel a figyelmet, amelyet a vadőrök folytatnak a vadorzókkal a veszélyeztetett gorillák megvédelmezésére a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Virunga Nemzeti Parkban.

http://youtu.be/Wu-vjWd7Tb8

(Forrás: http://librarius.hu/)