Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 2. Szemléje

A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 2. SzemléjeA Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE) és a TUMULTUS Polgári Társulás másodízben rendezi meg a Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléjét 2015. július 31-én és augusztus 1-jén a perbetei futballpályán.

A szemle egyszersmind bemutatkozási lehetőség a feltörekvő felvidéki zenekaroknak, másodsorban szakmai megmérettetés, kiváló alkalom kapcsolatok kialakítására, részvételi lehetőség zenei előadásokon, workshopokon. A szemlére bejutott együttesek értékes tárgyi ajándékokra
és eszmei elismerésre tehetnek szert, a fellépő zenekarok az egész TUMULTUS Fesztiválra ingyenes meghívást kapnak, és nem utolsó sorban pedig egy hatalmas élménnyel lehetnek
gazdagabbak! Fontos hangsúlyoznunk, hogy a szemle nem verseny, azonban együttműködik más tehetségkutatókkal. Célunk, hogy minél több hazai magyar amatőr zenekarnak segíthessünk az érvényesülésben. A jelentkező zenekarok közül természetesen a rátermettségük alapján választjuk ki azokat, amelyek a szemlére meghívást kapnak. Ez viszont ne keserítsen el senkit sem, mert a szemle a többiek számára is sok meglepést tartogat, ráadásul azok a nevező szólisták és zenekarok, akik az előzsűrizés alapján nem jutnak színpadra, 50%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet az idei Tumultus Fesztiválra! Azt se felejtsük el, hogy jövőre ismét bárki benevezhet. A lényeg az, hogy tapasztalatban, zenei élményben és szórakozásban gazdag két napot tölthessünk el együtt!
A szemle egyben a Hangfoglaló Magyarország tehetséggondozó program felvidéki állomása, ahonnan az arra hivatott zenekar egy neves szakmai zsűri jóvoltából egyenesen bekerül a budapesti döntőbe, ami a Music Expo hangszer-, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kiállítás egyik kiemelt rendezvényeként Budapesten kerül megrendezésre, és ahol nem mellesleg a fődíj 1.000.000 Ft! Tavaly a komáromi Kerecsennek adatott meg a döntőbe jutás lehetősége, akik a döntő egyik kiemeltjeként ott lehetnek az idei Sziget Fesztiválon!

A szemlére bejutó zenekarok/előadók további jutalmainak listája egyre bővül.

A szakmai elbírálás kritériumai szólisták és zenekarok esetében:

* A szerzemények kiforrottsága, hangszerelés, egyediség, a dalszöveg minősége, összhang
a mondandó és a zene között, a produkció átélése (feeling), hangszeres tudás, színpadi megjelenés és koreográfia, összhatás.

A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 2. Szemléjére nevezhetnek:
* Szlovákiai lakhellyel rendelkező, magukat szlovákiai magyarnak valló személyek ill. zömmel szlovákiai magyar tagokból álló, szlovákiai bázissal rendelkező csoportok, zenekarok, együttesek.
* Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó
* Magyarországi jelentkező nem nevezhet.

Jelentkezési feltételek:
• Legalább 2 értékelhető minőségű, saját szerzeményeket tartalmazó felvétel, amit a jelentkezők e-mailben (mp3 formátumban, vagy audió illetve videó link
csatolásával) az info@zene.sk e-mail címre küldhetnek el.
• A döntőben előadott számoknak saját szerzeményeknek kell lenniük.
• Jelentkezési határidő: 2015. június 31.
• Szelektálás módja: előzsűrizés
• Nevezési díj: 25 euró, melyet csak az előzsűrizés által bejutott zenekaroknak kell átutalniuk július 20-ig a Tumultus polgári társulás hivatalos számlájára. Maga a jelentkezés ingyenes!

Egy kis kedvcsináló:

* Automatikus részvételi lehetőség a tatabányai Peron Music Tehetségkutatón
(tavaly az ímelyi Gilotin vehetett részt rajta: https://www.youtube.com/watch?v=k8Z_Yqin7ik)
* A szemle egyik zenekara/előadója felléphet a 6. Tumultus Fesztivál headliner bandájának előzenekarént
(tavaly a dunaszerdahelyi Rainy Mood élhetett ezzel a lehetőséggel az Ossian előtt: http://www.televizio.sk/2014/08/tumultus-2014-•-rainy-mood-dunaszerdahely/)
* Teljes videoklip elkészítése (újdonság!)
* 1 zeneszám komplett elkészítése a hangrögzítéstől a keverésen át a masterig
(tavaly a köbölkúti endlessTrip jutott ehhez a lehetőséghez: http://www.televizio.sk/2014/08/tumultus-2014-•-endlesstrip-kobolkut/)
* Vásárlási utalványok 10 és 20 százalékos árengedménnyel a komáromi Relato hangszerbolt jóvoltából minden résztvevő számára.
* A Tumultus polgári társulás a szemlén résztvevő zenekarokat a lehetőségeihez mérten fellépteti más rendezvényein is!

A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 2. Szemléjének kiemelt támogatója a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet.

További hasonló témájú videók