Hatvannyolc éve írták alá a csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezményt. Erre emlékezünk Popély Árpád: A lakosságcsere és a reszlovakizáció hatása a szlovákiai
A NASA New York-i intézete, a Goddard Institute for Space Studies egy frissített jelentést adott ki, és az ennek alapján készített, a YouTube-ra felkerült videó jól mutatja, hogyan melegedett a Föld 1950 óta.
Balla István, a Közép-európai Tanulmányok Kara Pedagógusképző Intézetének igazgatója az intézet múltjáról, jelenéről, valamint az intézet kapcsolatrendszeréről beszél.
A kálvinista vagy túrós mennyország igazi ínyenc édesség. Nemesradnóton Pósa Éva a következőképpen készíti: A lisztből a tojással, sóval kevés vízzel lágy tésztát gyúrunk. A tésztát három részre osztjuk, kissé pihentetjük. A tésztagombócokat vékonyra kisikároljuk, tepsi hosszúságú és 8-10 cm széles csíkokra vágjuk. Sós, lobogó vízben megmártjuk, hideg vízben lehűtjük és a gyúródeszkára terítve lecsöpögtetjük. A […]
A Via Nova ICS kongresszusán a vendégek közül elsőként Berényi József, az MKP elnöke kapott szót, elmondta, hogy a párt és az ICS együttműködése nagyon jó
Kulcsár Ferencről a Bódva-völgyi Stúdió készített portréfilmet, rendezője T. Nagy Imre. Az operatőr Nagy István, a vágó ifj. Nagy Imre. A Bódva-völgyi Stúdió 1995-től készít televíziós anyagokat a magyar nyelvű közszolgálati televíziók, mindenekelőtt az MTV, a DUNA TV és az STV magyar adása műsoraiba. A családi vállalkozásként létrejött műhely eleinte rövid tudósításokat gyártott, később ismeretterjesztő-, dokumentum- és […]
Egyre bátrabban használják a kor nyújtotta lehetőségeket tevékenységük bemutatására, intézményük láttatására, népszerűsítésére a magyar iskolák is. Február 4-én közzétették a Füleki Gimnázium kisfilmjét,