
Az iskolamentő mozgalom élén: NAGYSZARVA!
Lelkes Edit igazgatónő beszéde az iskoláért rendezett iskolamentő jótékonysági koncerten Nagyszarván, 2014. február 5-én.
„A 2015 szeptemberében hatályba lépő törvény ezt mind figyelmen kívül hagyja és meghatároz egy létszámot, mely alatt már nem éri meg iskolát fenntartani.
Ugyanakkor a fennálló hatalom nem gyakorol önkritikát és nem keresi a miértekre a választ – miért nincs 3-4 gyermek egy-egy családban? Miért öregszik el a társadalom? Az iskolabezárások által felszabadult pénzösszeg valóban számottevő tétel a sok helyütt hiányt kimutató gazdaság palettáján?”
„Mi, tanítók, hisszük és valljuk, hogy azt a munkát, amit elvégzünk, csak hivatásszeretettel, meggyőződéssel és hittel lehet folytatni. Érezzük azt a súlyt és felelősséget, ami ránk hárul ebben a munkában.
Hallatni szerettük volna hangunkat, felhívni a figyelmet a valós és közelítő veszélyre, ugyanakkor rámutatni arra, hogy a kisiskoláknak is van létjogosultsága, főleg, ha egy nemzetiségi kisiskoláról van szó.”
FRISSÍTVE:
A parlament tegnap (2015. május 14-én) második olvasatba utalta az oktatási törvényt. Júniusban még lehet módosításokat benyújtani, azután a pedagógusok fele kereshet magának új megélhetést, a szülő meg…
A tiltakozó aláírások gyűjtése 2015. május 20-ig folyik, 20 ezer aláírás kell; minden információ, valamint a petíciós ív is megtalálható a http://magyar-iskola.sk/ oldalon.