Hogyan készül? – Az Új Szó

Uj SzoA média nem sokat foglalkozik saját magával, hiszen az újságírók, televíziós és rádiós szakemberek jól tudják, hogyan készül egy napilap, hetilap vagy akár egy tévéműsor. A Microgramma stúdió hatrészes sorozatban próbálja bemutatni a nagyközönségnek azt a folyamatot, amit az olvasó, hallgató vagy néző nem nagyon láthat. Az első részben az egyetlen szlovákiai magyar napilap, az Új Szó szerkesztőségébe látogatott el Haraszti Gyula. 

[mappress mapid=”88″]

 

Az Új Szó napilap

Az Új Szó napilap az egyetlen Szlovákiában megjelenő magyar nyelvű napilap. 24–32 oldalon jelenik meg heti hat alkalommal. Különböző témájú mellékletekkel gazdagon megtűzdelve szerkesztik. Erőssége olvasótáborának hűsége, amely életük és régiójuk gondjainak ismeretén alapul. Tevékenységét az elmúlt 10 évben az 573 000 magyar anyanyelvű szlovákiai lakosra építhette. 

Az Új Szó napilapot minden ötödik magyar ajkú lakos olvassa (102 489 olvasó) és 298 100 alkalmi olvasója is van, azaz a szlovákiai magyarok közel fele. Nyitra megyében a legolvasottabb véleményalkotó napilap, és egyben a második legolvasottabb országos napilap.

Az olvasók 40 %-a  középiskolát vagy egyetemet végzett. Rendszeres olvasóinak 71 %-a nem olvas más véleményformáló napilapot. 
 

Átlagos nyomtatott példányszám: 27 620*
Átlagos eladott példányszám: 21 159 db*
Olvasottsága: 112 056 olvasó**
 
*Forrás: ABC SR időszak: 1-9 / 2012
**Forrás: MML-TGI  2012 4. + 1. negyedéve 
 
(A Petit Press hivatalos honlapja)
 
Amit A szabad enciklopédia tud róla: „Az Új Szó 1948. december 15-én jelent meg először. Az újság eredetileg hetilapként indult, amit a Szlovák Kommunista Párt (SZLKP) keményen ellenőrzött. Az Új Szó 1949. május 1-jén lett napilap. A lap indulásakor a Világ proletárjai, egyesüljetek! jelszó volt látható először az újság fejlécen, ami 1951. május 21-én „A szlovákiai Kommunista Párt napilapja”-ra változott.
Az Új Szó, amikor csak tudott, kiállt a csehszlovákiai magyarok jogai mellett. 1968-ban megjelent az újság önálló hetilap jellegű Vasárnapi Új Szó című hétvégi magazinjának első száma.
1988. január 14-én a SZLKP KB (Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága) Kiss Józsefet, az Új Szó főszerkesztőjét beválasztotta a KB Titkárságába (első magyar nemzetiségűként). 1989. december 18-án a lap szerkesztősége rehabilitálta az 1970 júliusában politikai okok miatt az újság szerkesztőségéből elbocsátott munkatársait. 1990. január 2-án az Új Szó fejlécén a „Csehszlovákiai Magyar Baloldali Napilap” jelent meg, másnap pedig a lap kiadója a Pravda Kiadóvállalat lett az SZLKP helyett. Az újság hétvégi magazinja, a Vasárnapi Új Szó három nappal később felvette a Vasárnap nevet.
Az Új Szó 1990-ben még háromszor cserélt tulajdonos: először az Apollopress Kiadóvállalat vette meg, majd a Slovakopress állami kiadóhoz került, végül a Vox Nova Rt. (az újság munkatársai által alapított cég) vásárolta meg. A lap fejlécen szintén ebben az évben a felirat is változott „A független napilap”-ra. 1994-ben az Új Szó fejlécén a „Szlovákiai Magyar Napilap” jelent meg, 2008-ban az újság ezt a jelmondatot eltávolította.
1992-ben a Socpresse 51%-os tulajdon részt szerzett a Vox Nova Rt.-ben. Később azonban a francia cégnek pénzügyi nehézségei adódtak és ezért 1996-ban eladta a sajtóterméket a Rheinische Allgemeine Verlag und Druckereinek (kiadója például a Rheinische Postnak). A német lapkiadó hamarosan 90%-os tulajdon szerzett a Vox Novában, ám 1999-ben eladta a céget a Passauer Verlagsgruppének, amely 2001-ben egyesült a Grande Presse-vel. Az egyesült cégcsoport 2008 júniusában Petit Press-re formálódott át. Tulajdonosa az Sme napilapnak és a The Slovak Spectatornak.
2001-ben az Új Szó és a Vasárnap hétvégi magazin útjai szétváltak (2001-ig a két újságnak ugyanaz volt a főszerkesztője), de a két lapnak jelenleg ugyanaz a kiadója.
Az újság online verziója előbb a www.ujszo.sk címen volt elérhető, ami ujszo.com-ra változott.”
 
 

További hasonló témájú videók