Tóth Tímea kiállítása a Rovás Akadémián

TothTimeaKassán, a Rovás Akadémián 2014. szeptember  28. és október 15. között látható Tóth Tímea kiállítása. Sokszor éppen azokat a helyeket, dolgokat vagy személyeket nem ismerjük eléggé, amelyek és akik a közelünkben vannak. Így van ez a most kiállított művek alkotójának esetében is. Hiszen Tóth Tímea Szepsi szülötte, aki jelenleg Bodollóban él. 

„Mily közel hozzánk, és eddig nem sokan tudtak róla. Igaz, erről sok esetben ő maga is tehet, hiszen visszavonultan él, az önmenedzselés sem igazán a kenyere. Mi, Rovás-tagok azonban már régóta ismerjük, és néhány éves elmaradás után most ismét közénk tartozik. De az enyhe dorgálás után most inkább következzék a méltatás:

Tóth Tímea egyáltalán nem számít kezdőnek a szakmában. Több hazai és külföldi kiállítás és alkotótábor van mögötte, és szakmai tapasztalatokkal vértezte fel magát a magyarországi rajzfilmstúdiókban eltöltött évek alatt is. Jó művészhez méltón Tóth Tímea nem csak néz, hanem lát is. Az itt látható alkotások bizonyítják, hogy hogyan látja a körülötte lévő világot, amelyet átformál, jelbeszéddé fordít. Az előttünk álló művésznő »egy rendkívül érzékeny, fogékony, kíváncsi, olykor csendes, olykor pajkos, szelíd vagy lázadó, gazdag lelki világú művészlélek« – állította róla művészeti iskolás tanára, Nagy Vierka, aki azt hiszem, mindenkinél jobban ismerte őt, hiszen a kezei alatt nőtt fel. A képzőművészet gyerekkora óta vonzotta, és szorgalmasan, nyitottan csiszolta adottságát az évek során. Rendkívül kreatív művész, aki ugyanakkor alázattal, de céltudatosan fejleszti és formálja tehetségét. És bár képzőművészeti egyetemet nem végzett, profi színvonalig jutottak a képei.

Tóth Tímea az az ember, aki untalanul keresi kit és mit hordoz lelke legmélyén. Képvilága játékos, formavilága dinamikusan lüktet és hullámzik. Színei tiszták, gazdagok és ragyogók. Látszólag egy mesevilágnak vélnénk, ahol szépség és szörnyeteg is lakozik.”

Szöveg: Kovács Ágnes

Operatőr: Ondrej Koreň

További hasonló témájú videók