XXI. Országos Citeratalálkozó – Buzitai Citerazenekar

A Buzitai Citerazenekar 2002 őszén alakult, akkor még alapiskolás lányokból. A kislányok mára már felnőtt, középiskolás, egyetemista és dolgozó hölgyek, sőt egyesek már anyukák, akik szabadidejüket nem kímélve mesterien szólaltatják meg ezt a hangszert.

XXI. Országos Citeratalálkozó – Pengettyű Citerazenekar, Jóka

A Pengettyű Citerazenekar 2010 karácsonyán alakult meg. A zenekart eredetileg Kiscidrusnak hívták, amely a jókai Cidrus Citerazenekar utánpótlásaként működött, s a kezdetekben falenyomós citerákon folyt a gyakorlás. Amikor a fiatalok megkapták új, félhangos citeráikat, megszületett a Pengettyű Citerazenekar.

XXI. Országos Citeratalálkozó – Nagyabonyi cieraegyüttes, Csillagfürt népdalkör

A Nagyabonyi citeraegyüttes  kilenc éve alakult, mint a nagyabonyi Csillagfürt népdalkör kísérő együttese. A községi hivatal és a Csemadok helyi szervezete támogatásával működnek. Népzenei értékeink, szokásaink bemutatása, megőrzése és továbbadása a céljuk.

XXI. Országos Citeratalálkozó – Pengető citerazenekar, Párkány

A párkányi Pengető citerazenekar 1996-ban alakult a párkányi Ady Endre Alapiskola tanulóiból, vezetőjük Slávik Rutai Judit. A citeratalálkozón dunántúli népdalokat adtak elő.

XXI. Országos Citeratalálkozó – Dió-Héj citerazenekar, Diószeg

Diószegen 1975-ben alakult citerazenekar Új Hajtás néven. Kezdetben a helyi énekkart, majd a diószegi tánccsoportot kísérte. A zenekar több változáson ment keresztül, míg 1997 januárban a mostani Dió-Héj nevet vette fel.

XXI. Országos Citeratalálkozó – Fabotó, Nagykapos

A Fabotó vezetője Fazekas István. A citerazenekar 1995-ben alakult Nagykaposon. Megalakulásuk óta Nagykapos és az Ung-vidék, valamint Bodrogköz kulturális életének szerves résztvevői. Több ízben szerepeltek már Magyarországon, Kárpátalján, Erdélyben vagy a Vajdaságban.

XXI. Országos Citeratalálkozó – Fürge Ujjak citerazenekar, Királyrév

A Fürge Ujjak citerazenekar idén ünnepli fennállásának 19. évfordulóját. A zenekar a Csemadok királyrévi alapszervezete mellett működik. Kezdetben hagyományos citerazenét játszottak, viszont a későbbi előadásaikban már megszólalt a bőgő és a kísérőhangszereken a harmónia is.

XXI. Országos Citeratalálkozó – Százdi citeraegyüttes, Százda

Az együttes 1972 óta működik. Fő céljuk a felvidéki népzene tanulása és átadása és a lehető legtöbb fiatal bevonása az együttesbe. Rendszeresen részt vesz az együttes a Bíbor piros szép rózsa minősítésein, ahol több Arany minősítésben részesültek. Két ízben kaptak Vass Lajos Nagydíjat, ötször Aranypáva díjat valamint egy alkalommal Harmónia díjas volt az együttes. A […]

XXI. Országos Citeratalálkozó – Hodosi citerazenekar, Nemeshodos

A Hodosi Citerazenekar több évtizedes múltra tekinthet vissza. 1972 -ben Patócs Lajos volt az alapítója. A zenekar jelenlegi tagjai 2017-ben pengették meg újra citeráik húrjait, amikor is Nemeshodosban Patócs Lajos citeraoktató tiszteletére emlékművet állítottak és teret neveztek el róla.

XXI. Országos Citeratalálkozó – Ebedi citerazenekar

Az Ebedi citerazenekar Potfay Bernadett vezetésével érkezett a citeratalálkozóra. Bényi népdalcsokrot adtak elő. A magyar népzene szépségét és örökös értékét hirdetik. Repertoárjukban népdalok, operettek, magyar nóták, egyházi zene és könnyűzenei feldolgozások is szerepelnek.

XXI. Országos Citeratalálkozó – a Buzitai Alapiskola Citerazenekara

A Buzitai Alapiskola Citerazenekara bodrogközi dalokkal érkezett a citeratalálkozóra. A Buzitai AI kezdő citerazenekara 2014 szeptemberében alakult öt fővel. A csoport heti egy alkalommal próbál szakköri tevékenység keretén belül. Repertoárjukat gyermekdalokon kívül 4 dalcsokor alkotja.

XXI. Országos Citeratalálkozó – Sarló citerazenekar, Nyárasd

A nyárasdi Sarló citerazenekart Balogh László irányítja. A citeratalálkozóra kKelet-Szlovákiai népdalokat hoztak. A zenekar 1973-ban alakult 6 helybéli lakos kezdeményezésére. Az eltelt évek alatt nagyon sok citerás megfordult a zenekarban, amelynek jelenleg 8 tagja van.

XXI. Országos Citeratalálkozó – Pengettyű citerazenekar, Pered

Mátyusföldi népdalokat adott elő a Pengettyű citerazenekar, Peredről. Zenekarvezető: Takács János.

XXI. Országos Citeratalálkozó – Sústya citerazenekar, Naszvad

A naszvadi Sústya citerazenekar Bedecs Ilona vezetésével érkezett a Citeratalálkozóra. Műsorukban jászsági mulató dalok szerepeltek. A zenekar 2010. őszén alakult Naszvadon. 

XXI. Országos Citeratalálkozó – Viza citerazenekar, Naszvad

A naszvadi Viza citerazenekar szatmári dallamokat adott elő. A zenekar vezetője Szabó Gergely. Naszvad község első citerazenekara 1965-ben alakult. Ettől kezdve egészen napjainkig a citerazenélés szerves része a helyi Csemadok Alapszervezet életének.