Szigligeti Ede: Liliomfi

Szigligeti Ede Liliomfi című vígjátékának előadása a Péter András Gimnázium és Kollégium diákjainak előadásában (Szeghalom, 2017). Annál kíváncsibb vagyok rá, hogy magam is „játsztam” Mariskát a darabban (a pozsonyi Duna utcai gimnázium Forrás színpadának tagjaként), sőt mielőtt nem kreáltak belőle playbacket, még énekeltem is. Olyanok „játsztak” benne, mint a magyar szinkronhangok közül jól ismert Antal […]