Hollywood aranykora egyik utolsó élő legendája volt az Oscar-díjas Kirk Douglas, a Spartacus és A nap szerelmese című filmek sztárja. A színész nevével már több mint egy évtizede díjat alapítottak, amelyet Harrison Ford, John Travolta, Ed Harris, Quentin Tarantino, Robert De Niro és Michael Douglas is megkapott.
Jules Massenet (1842 –1912)francia zeneszerző leginkább operáiról híres, melyek nagyon ismertek voltak a XIX. század végén és a XX. század elején, de később feledésbe merültek, s csak az 1980-as évek óta kerülnek elő ismét.
Vámbéry Ármin orientalista, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 1832-ben született Szentgyörgyön. Az angol királyi udvarban és a török szultán palotájában egyaránt tisztelet övezte.
105 éve hunyt el Wilbur Wright amerikai pilóta, aki fivérével 1903-ban végrehajtotta az első sikeres motoros repülést. A Wright fivérek – Orville és Wilbur – 1900 óta foglalkoztak repülő szerkezetek építésével.
„Clara Rockmore kezeit betegség támadta meg, fel kellett adnia hegedűművészi karrierjét. Úgy gondolta, hogy Professzor Theremin találmánya segítségével újra zenélhet, hiszen a theremint nem kell megérinteni
Dömötör Tekla (1914–1987) néprajzkutató, néprajztudós, a történelem (néprajz) tudományok doktora, tanszékvezető egyetemi tanár kutatási területe elsősorban a magyar néphit, népszokások, népköltészet, népi színjátszás, de rendszeresen kitekintett más népek hiedelemvilágára,
Eugène Ionesco román–francia származású francia író, az abszurd dráma egyik megteremtője 1909. november 26-án látta meg a napvilágot az Olt megyei Slatina városában, Romániában.
Gobbi Hilda (1913. június 6. – 1988. július 13.), apai ágon olasz, német, osztrák, anyai ágon lengyel származású. Dédapja mantuai muzsikus, édesapja huszár volt.
105 éve született Gyarmati Fanni nyelvtanár, férjének, Radnóti Miklós hagyatékának rendezője, őrzője. Fanni csupán 14 éves, míg Radnóti 17 volt, amikor találkoztak, nem mindennapi módon.
Macskássy Gyula Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, érdemes művész, a magyar rajzfilm „atyja”. Bortnyik Sándornál tanult. Kezdetben reklámgrafikusként dolgozott. 1930-tól Kassowitz Félixszel, Szénásy Györggyel és Halász Jánossal (John Halas)
Sir William Gerald Golding (1911. szeptember 19.–1993. június 19.) irodalmi Nobel-díjas brit regényíró, költő. Legismertebb műve A Legyek Ura. Man Booker-díjjal tüntették ki 1980-ban Beavatás (Rites of Passage) című regényéért,amely A Föld határáig (To the Ends of the Earth) trilógia első kötete. Műveiben a modern világ torzulásának okait keresi: legtöbb művében az ember természetében, az eredendő gonoszságban […]
Billie Holiday az első híres jazzénekesnő, aki hangjával visszaadta a klasszikus blues erejét, az erőt, amivel mindenkihez szólt. Nehéz hozzá hasonló személyiséget találni, hiszen neve mellett talán csak Bessie Smith és Ma Rainey kerül szóba.
106 éves korában tegnap elhunyt sir Nicholas George Winton, brit tőzsdeügynök, aki közvetlenül a II. világháború kitörése előtt 669, többségükben zsidó gyermeket mentett ki a náci ellenőrzés alatt álló Prágából az Egyesült Királyságba.