Az aradi vértanúk emlékére

Az 1848/49-es szabadságharc döntő fontosságú volt Magyarország életében, ekkor ment végbe a polgári átalakulás. A harc az önálló, független Magyarországért zajlott. Az ország megteremtette saját hadseregét, kiadta a Függetlenségi Nyilatkozatot, majd a Tavaszi hadjáratban döntő győztes csatákat nyert az osztrákokkal szemben.

1849. május 1-jén I. Ferenc József katonai segítséget kér I. Miklós orosz cártól a magyar szabadságharc leveréséhez. A cár ünnepélyes kiáltványban bejelentette, hogy fegyveres segítséget nyújt. Június 15-én az orosz hadsereg mintegy kétszázezer fővel a Duklai-hágón megkezdte benyomulását Magyarországra. Az osztrákok serege 170 ezer főből, a magyar honvédeké 152 ezer főből állt. Ferenc József kinevezte Julius von Haynaut a császári hadak főparancsnokává. Az osztrák és orosz csapatok hatalmas túlereje vesztes csatákat eredményezett. 1849. augusztus 9-én a Bem tábornok vezette honvédsereg döntő vereséget szenvedett Temesvárnál.

Augusztus 11-én Kossuth Lajos lemondott a kormányzóelnöki tisztségéről. A legfőbb polgári és katonai hatalmat Görgey Artúr tábornokra ruházta, ő pedig Orsovánál elhagyta az országot. A honvédseregnek ekkor harmincezer fő volt a létszáma, a lőszer- és fegyverhiány miatt már nem volt harcképesek. Augusztus 13-án Görgey tábornok feltétel nélkül letette a fegyvert Világosnál, Rüdiger orosz lovassági tábornok előtt. Görgeyt az ausztriai Klagenfurtba internálták, a többi főtisztet és tiszteket augusztus 23-án átadták az osztrákoknak.

Augusztus 16-án az osztrák minisztertanács határozatot hozott a magyarokkal való bánásmódról:

„A tisztek és politikai vezetők külföldre távozhatnak, aki nem akarja elhagyni az országot, enyhe vizsgálat elé nézzen.”

Később ez a határozat módosult: kihirdették, hogy valamennyi főtisztet és politikai vezetőt el kell fogni és szigorú eljárást kell indítani ellenük. I. Miklós orosz cár a fiát küldte Bécsbe, hogy az ifjú Ferenc Józsefnek figyelmébe ajánlja a „helyesen értelmezett kegyelmet”. De hiába: valójában a fegyverletételkor az orosz hadvezetés amnesztiát ajánlott.

Megkezdődtek a megtorlások. Lázadónak minősült mindenki, aki 1848 októberétől a magyar kormányt szolgálta. A haditörvényszékek ötszáz halálos ítéletet hoztak, melyek közül százötven volt a végrehajtott kivégzések száma, ezerkétszáz embert pedig várfogságra ítéltek.

1849. október 6-án Aradon kivégezték a 13 főtisztet. Kötél, illetve golyó általi halálra ítélték őket. Ugyanezen a napon Pesten agyonlőtték gróf Batthyány Lajost. A honvédseregből közel ötvenezer főt besoroztak a császári hadseregbe.

Hősi haláluk mellett az özvegyek kitartása és gyásza is a nemzeti emlékezet részévé vált, a szabadságért vállalt áldozat szimbólumává emelve őket örökre.

Fent:

Rövid portrék az aradi vértanúkról: honvédtábornokokról és tisztekről, akik különböző hátterük ellenére közös ügyért álltak helyt 1848/49-ben. Fegyelem, hűség, szakértelem és bátorság rajzolódik ki – huszártiszttől tüzértábornokig, műszaki parancsnoktól hadügyminiszterig.