„Álljon ki, aki hegedülni tud!” • 95 éve született Mács József

Mács József

95 éve született Mács József (Bátka, 1931. április 18. – Pozsony, 2017. augusztus 31.) író, publicista, szerkesztő, műfordító. 

Bátkán látta meg a napvilágot, középiskolai tanulmányait Rimaszombatban (1941–45), Sárospatakon (1947–49) és Miskolcon folytatta, végül 1951-ben érettségizett Pozsonyban. 1951–55 között a pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar-történelem-társadalomtudomány szakán tanult. 1952–57 között a pozsonyi Új Szó munkatársaként működött. A magyarországi 1956-os forradalom iránti rokonszenve miatt menesztették a laptól. Ezt az időszakot Magasság és mélység című regényében dolgozta fel. 1957–1960 között az Új Ifjúság szerkesztőségében dolgozott. 1960–1991 között A Hét c. lapot szerkesztette, majd ugyanitt főszerkesztő-helyettesi beosztásban dolgozott. 1991-ben nyugalomba vonult. 2005 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

A csehszlovákiai magyar paraszti világ egyik jeles ábrázolója. Adósságtörlesztés című regényében (1968) lélektani mélységben elemzi az 1945–47 közt lezajlott magyar nemzetiségi sorskérdéseket (az. ún. lakosságcserét, a kollektív bűnösség elvének alkalmazását). A Kétszer harangoztak (1978) c. lélektani regényében a nemzeti kisebbség kiszolgáltatottságát érzékelteti, a Szélfúvásban (1980) c. regényében a nemzeti identitás elvesztésének tragikumát jeleníti meg, ugyanez a téma Az égig érő palatábla (1993) című művében, amelyben egy vegyes házasságban született, magyarul már nem beszélő unoka és nagyapja kapcsolatát tárja elénk. Trianon harangjai (2005), Bolondok hajóján (2011) és Az elcsatolt vagon (2015) című regényeiben folytatja a csehszlovákiai magyarság sorstragédiáinak mementóját, a kisebbségi népesség ottani jövőjét immár reménytelennek látva.

A Bátkai Alapiskola és Óvoda könyvtára az író 90. születésnapja alkalmából felvette a Mács József nevet.

______
A mesterséges, kényszerített társadalmi és politikai megoszottság előtti időkban többször elemeztük az aktuális társadalmi kérdéseket, minthogy nem csak kollégűk voltunk egykor, hanem kötetei szerkesztői és kiadói is. Bátkai nézőink kérésére 2013-ban Mács József volt stúdiónk vendége, aki éppen akkoriban tett pontot újabb regényének végére. 

„Az ózdi család vagonját rákapcsolták a deportált gömöri magyarokat Csehországba szállító szerelvény végére… Megrendítő, igaz történet.”

 

További hasonló témájú videók