A spanyol Bartók és Kodály: Manuel de Falla

Manuel de Falla spanyolországi cigány zeneszerző és zongoraművész, a XX. századi spanyol zene korszakos mestere 150 éve látta meg a napvilágot az andalúziai Cádizban.

Fent:

• Manuel de Falla: Éjszakák a spanyol kertekben – részlet a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjéből (2017)
• Vezényel: Jesús López-Cobos
• Közreműködik: Juan Pérez Floristan – zongora

Manuel de Falla kereskedőcsalád sarja. Apja José María Falla y Franco, anyja María Jesús Matheu y Zabala. Zongoraleckéit katalán származású anyjától kapta, aki tehetséges zongorista volt, és főleg Chopin és Beethoven muzsikájával ismertette meg a fiát, akivel közösen még négykezes koncerteket is adtak. 1885-ben négy évre Eloísa Galluzo vette át a fiú pianista oktatását, majd 1889-től magasabb szintre került a képzése: zongoratanára Alejandro Odero lett, összhangzattant és kontrapunktot Enrique Brocánál tanult.

Minthogy az irodalmi pálya is vonzotta, hasonló korú barátaival együtt irodalmi magazint szerkesztett El Burlón címmel (ezt később az El Cascabel váltotta fel), és első zeneszerzői szárnypróbálgatásként néhány kamaradarabot írt.

„Jelentősége a modern spanyol zene fejlődése szempontjából körülbelül hasonló, mint nálunk Bartóké és Kodályé együttesen. Legapróbb műveit is éveken át javítgatta, csiszolta, olykor még a bemutató után is változtatott rajtuk. Műveinek ez a lekerekített befejezettsége okozza, hogy viszonylag kevés műve ellenére a XX. század egyik legismertebb mestere.”
– Szőllősy András

1896-ban kezdte meg tanulmányait a madridi konzervatóriumban (Escuela Nacional de Música y Declamación), José Tragó osztályában. Ebben az időben írta c-moll scherzóját. Családjának komoly anyagi megterhelést jelentett taníttatása, ezért zongoraórákat adott, ennek jövedelméből tartotta fenn magát. A konzervatóriumi tanulmányok mellett magánúton Felipe Pedrellnél is tanult, főleg zeneszerzést.

E hatás figyelhető meg 1905-ben írt La vida breve (A rövid élet) című színpadi művében, amelyben sok népzenei motívumot használt. Ez a darabja első díjat nyert a Real Academia de Bellas Artes (Királyi Szépművészeti Akadémia) pályázatán.

Ez előtti darabjai többsége könnyedebb hangvételű volt, a zenei díj hatására döntött úgy, hogy a „komolyabb” zenének szenteli életét.

Továbbfejlődése érdekében 1907-ben Párizsba utazott, hogy megismerje a kor új zenei törekvéseit. Franciaországban összebarátkozott az ott élő zenészekkel (Debussy, Ravel, Dukas, Albéniz, Schmitt stb.). Közben járt Angliában, Svájcban, Németországban és Belgiumban is. Ekkoriban több művének premierje Párizsban volt (Pieces espagnoles, Trois mélodies stb.), némelyik kollégájával ezek alkalmával ismerkedett össze.

Az I. világháború kitörésekor hazatért Spanyolországba. Rövid madridi tartózkodás után Granadában telepedett le, és ekkor életének igen eredményes korszaka kezdődött. 1915-ben megírta nevezetes balettjét El amor brujo (A bűvös szerelem) címmel, egy évre rá a Noches en los jardines de Espana (Éj a spanyol kertekben) című, zongorára és zenekarra írt, bensőséges hangulatú darabot. Talán legnépszerűbb műve az 1919-es El sombrero de tres picos (A háromszögletű kalap) című balettje. Ritmikus is, lírai is, humorral teli és drámai is egyben. Jellemzője a finom és szellemes hangszerelés, aminek eredményeként a zenekar úgy szól, mint egy óriási gitár. A balettet Szergej Gyagilev Orosz Balettje mutatta be a londoni Alhambra színházban, a koreográfus Léonide Massine volt, a díszletet és a kosztümöt Pablo Picasso tervezte.

1919-ben – mindössze néhány hónapos különbséggel – elhunytak szülei. 1920-ban Arthur Rubinstein bemutatta New Yorkban Fantasía baetica című zongoraművét. Egy spanyol szerzőtől nem meglepő, hogy a Don Quijote témája is megérinti: kamaraoperát írt a történetre El retablo de Maese Pedro (Pedro mester bábszínháza) címmel, 1923-ban mutatták be. Wanda Landowska, a világhírű csembalóművész számára írt még 1926-ban egy fontos darabot, a Concertót, egy sajátos csembalóversenyt, amelyben a csembalót csak néhány hangszer kíséri. Ezt követően azonban a spanyol polgárháború nyomasztó hatása miatt nem születtek jelentősebb alkotások.

1939-ben eleget tett egy argentin hangverseny-meghívásnak, és ezután többé már nem is tért vissza hazájába. Argentínában Córdoba tartományban telepedett le, és – többek között – az Orquesta Sinfónica de Córdoba élén adott hangversenyeket. 1941-től fokozatosan romlott egészségi állapota, ami visszavetette mind a komponálásban, mind a koncertezésben. 1942-ben megvett egy „Los Espinillos” nevű kényelmes faházat Alta Gracia közelében. Az Argentinian Academia Nacional de Bellas Artes 1945-ben a tagjai közé választotta a nagybeteg művészt, aki a következő évben, kilenc nappal 70. születésnapja előtt elhunyt. Hamvait 1947-ben a nővére hazavitte, és szülővárosa, Cádiz székesegyházának kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Kiemelt kép:
A Szerzők és Kiadók Általános Társasága (SGAE) és a Manuel de Falla Archívum Alapítvány Manuel de Falla: Kortárs perspektíva címmel rendez kiállítást a madridi Palacio de Longoriában, amely november 12. és december 14. között látogatható. A cádizi születésű zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából szervezett tárlat kortárs művészek mintegy húsz olyan alkotását mutatja be, amelyeket Falla személyisége és zenei életműve ihletett. A kiállító művészek között szerepel többek között Frederic Amat, Eduardo Arroyo, Juan Barreto, Julio Juste, Javier Mariscal, Joaquín Peña-Toro, Jaume Plensa, Soledad Sevilla és Gustavo Torner. A különféle technikákkal és formátumokkal megvalósított tárlat betekintést nyújt azokba a vizuális értelmezésekbe, amelyek Falla alkotói univerzumából merítettek ihletet.