50. Duna Menti Tavasz – A cigányok szegénysége – Varázskerék Gyermekcsoport

varázskerék
Varázskerék Gyermekcsoport

A cigányok szegénysége (cigánymese) – előadja a királyhelmeci Közös Igazgatású Iskola Varázskerék Gyermekcsoportja, rendezte Pirigyi Mária, Poľák Martina és Leczová Alexandra

A Királyhelmeci Közös Igazgatású Iskolában a színjátszás 2014-ben a színjátszó szakköri tevékenység keretein belül kezdődött. Iskolánkat speciális nevelést és oktatást igénylő, főként roma tanulók látogatják.

Nagyon örülünk, hogy rendszeresen vehetünk részt a DMT Országos Színjátszó Fesztiválon ahol eddigiekben szép sikereket értünk el. Többek között a 45. Duna Menti Tavasz ősszel online megrendezett fesztiváljának is fellépői voltunk. 

Részt vehettünk a Weöres Sándor Országos Gyerekszínjátszók Fesztiválján Debrecenben, valamint meghívást kaptunk a VIII. Ekhós-szekér Fesztiválra Őrsújfalura és az NFGreen Kids 2024 festiválra Tallósra.

Rendszeres szereplői vagyunk az iskolai rendezvényeknek valamint a helyi és környékbeli kulturális eseményeken is sikereket érünk el, mint például a Királyhelmecen rendezendő Nemzetközi Mulatos-Romale Fesztiválon.

Idén is egy cigány mesét dolgoztunk fel. A mesébe beleszőttünk mai élethelyzeteket is. Egy-egy szerep megformálásánál a család összetartó erejét és a testvéri szeretetet hangsúlyoztuk.

 


Csütörtökön, 2026. május 28-án folytatódott az 50. Duna Menti Tavasz a dunaszerdahelyi VMK színháztermében a színjátszó és szerkesztett játék versenyműsorokkal.

Az eredmények szöveges formában a https://www.magyar-iskola.sk/2026/05/az-50-duna-menti-tavasz-dijazottjai/ oldalon elérhetőek.

Minden versenyzőnek gratulálunk, további sikeres és szorgalmas munkát kívánunk! 

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Dunaszerdahely Város Önkormányzata és a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ idén is megrendezte a már 50. DUNA MENTI TAVASZ-t, a bábcsoportok és gyermekszínjátszó együttesek országos seregszemléjét.

Zsűri összetétele (2026)

Színjátszó és szerkesztett játékok kategória:

  • Tóth Szilvia (Solténszky Tibor-díjas drámatanár, a Magyar Drámapedagógiai Társaság tagja)
  • Várady Kornélia (az ÉS?! Polgári Társulás elnöke, drámapedagógus, az És Színház tagja)
  • Hostomský Fanni (a Komáromi Jókai Színház Társulatának tagja, a pozsonyi Trepp színházi platform alapító tagja)
  • Benes Tarr Csilla (színész, drámapedagógus, a Vekker Műhely színházi-nevelési társulás elnöke, az Innovatív Oktatásért Intézet mentora és lektora)

További hasonló témájú videók